1956, vagy 2006 szinte ugyanaz. 1956 után a vérbírók ítélték börtönre vagy halálra az ártatlan, fiatal gyermekeket. 2006-ban a vérbírók unokái ítélik el azokat, akik a proletárdiktatúrából visszamaradt csökevények ellen megpróbáltak fellépni a demokrácia nevében. A demokrácia nevét megszégyenítő eljárás folyik 2006 óta, a 2006. október 23-án megszégyenített, megalázott és sok esetben megcsonkított emberekkel szemben. A mai napig nem derült ki, hogy ki, mit és milyen módon tett akkor. Illetve kiderült, hiszen Dr. Völgyesi Miklós kiderítette, a parlament elfogadta, de az, akinek a vádat meg kellett volna tennie, el kellett volna, hogy ítélje a bűnösöket, ezt nem tette meg. Kigúnyoljuk, nevetségessé tesszük a demokrácia intézményét, ahol a vérbírók unokái még mindig a mindenkori hatalom kiszolgálói és nem a belső igazságérzetünk letéteményesei.

Hozzászólás