Szent István igazi arca

Ezt a filmet tavasz óta őrizgetjük, és most, augusztus 20.-val nyerte el igazi értelmét. Minden nép a saját hagyományaiba vert gyökeret. Mivel röpködnek a száz évek, homályosulnak az emlékképeink, azokra az adatokra korlátozódunk, amelyeket a felelős emberek mutatnak meg számunkra. Hogy mekkora az igazi felelősségük, az csak mostanában derül ki, amikor egy olyan népet próbálnak elhelyezni a meghamisított történelem mátrixában, amely egész Európának hozta el a civilizációt, amely egyúttal az aranykor kialakulásának a megvalósítója is volt. Addig élünk ezzel a hamis képpel, amíg nem alkotunk magunknak másikat. A belső ébredésünk, a génjeink által hordozott üzenet fog segíteni ennek az adásnak a megértésében. Szent István igazi arca – Jásdi Kiss Imre és  Jakab István beszélgetése.

Hozzászólás