Az a fény, aminek nincs árnyéka, az a végtelen szeretet. Ez az egyetlen valóság. Minden, amit az elménk ezen túl kreál, az káprázat és illúzió. 

Számunkra a fény akkor érzékelhető már, amikor megtörik. Az érzékelt fény mindig együtt jár az árnyékkal, ez a dualitás, a létezés tulajdonsága. A fény mindenben ott van, és a létezés alapeszenciája. Amikor arról beszélünk, hogy a vákuumtér nem más, mint óriási üresség – sokan hívják semminek -, akkor tudnunk kell, hogy ez a semmi a létezés lehetősége. A vákuumtér tartalmazza a fénynek azt a megnyilvánulatlan állapotát, amelyből a gondolatrezgés képes egy formát létrehozni. A létrejött teremtmény, bármi is legyen az, fényből van. Létezésünkben ezt az okozati jelenséget észleljük. Amit vákuumtérnek hívunk, az nem több vagy kevesebb, mint a mindent kitöltő, végtelen gyors, egy időben, egyszerre, bárhol jelen lévő, és akkor jöhetnek a keresztapák. Ezt hívhatják egységes mezőnek, morfogenetikai mezőnek, tachionnak, fekete fénynek, akashának, egregornak, közös tudattalannak.

Hozzászólás