Búcsú a materializmustól

Láthatóan több fizika tantárggyal foglalkozót a mundér becsületének védelmére késztetett problémafelvető cikkem, melyben pedig jeleztem, hogy nem a fizika ismert, vagy eddig még fel nem tárt törvényeivel van problémám. Korunk legnagyobb kihívását épp az jelenti, hogy a természet egyre több törvényét ismerjük, azonban ezek elterjesztése széles tömegek, de diákoknak sem megy fényesen, vagy csak döcögősen halad. Ha ne adj Isten, tömegpusztító fegyverré fejleszthető anyagba botlunk, mint az urán vagy a plutónium, a felfedezés rögtön titkossá válik.

Így lett a katedrálisépítőből, a történelemben „röpke idő” után, az ipari forradalmat követően szabadkőműves, az egyház által kitagadott természetfilozófusokból arctalan hadiipari beszállító, mesterlövészek optikafejlesztője, lövedékek és egyéb repülőtestek röppályájának tudora, tüzérek zsoldosa, csodafegyver kitaláló. Werner fon Brown rakétakutató, akár a III. birodalomban, akár az USA-ban otthon érezhette magát. Neumann János is csak az atomtöltetű ballisztikus rakéták röppályájának meghatározására kapott pénzt. A komputer kifejlesztésére magára hiába is kért volna az őt alkalmazó USA hadiipar Héjjáitól. A holdutazásba, e meglehetősen drága játékba, még nem rokkant bele a föld gazdasága, de a hidegháború megnyerésébe igen. Egy évtizedes győzelmi szárnyalás után ballisztikus pályán a világ, egyik pénzügyi válság a másikat éri.

László Ervin tudományfilozófust (sic! egybeírva) is szabadon idézve: évszázadokkal ezelőtt, elkezdődött az emberiség egy olyan hibát hibára halmozó korszaka, amely visszaél az anyagi világ véges energiaforrásaival és annak felhasználásának törvényszerűségeivel. Önkényesen birtokba vesz mindent, majd közvetlen kénye kedve szerint átalakíttatja, de aztán gátlástalanul fel is használja háborúiban. Egyes, kibogozhatatlan hálózatba szerveződött érdekcsoportok, a nemzetek szabad akaratát semmibe vevő ipari/katonai lobbik, olyan (hadi)-technológiákat birtokolnak és fejlesztenek, amelyeket ma már senki sem képes ellenőrizni és korlátozni. Sőt, a multinacionális vállalatok, fegyverkereskedők étvágyát, az általuk létrehozott, az önidentitásuktól elidegenített fogyasztók mára kialakult szellemi restsége csak még tovább fokozza.

A mindennapi emberek többsége, legyen az gyermek vagy szülő, a fizikát, a matematikát, de néha még a kémiát is, a napi élet egyéb nehézségei mellett, buktató tantárgyként éli meg. Sőt, a gyereknek vett különórák miatt a pénztárcáján is érzi a család. Ugyanakkor, orvosegyetemi felvételin kimondottan ilyen célból alkalmazzák ezeket a tárgyakat, szűrendő a túljelentkezést, csak győzze a szegény szülő megfizetni a csemete okítását szaktanárokkal, házitanítókkal. Ugyanakkor nem valószínű, hogy aki matek vagy fizikapéldákat tud megoldani normaidőre a felvételin, abból jobb orvos lesz. Az indokolatlanul szított, látszólag a boldogulás érdekében teremtett versenyhelyzetet a diákok nagy része szorongással viseli, mások bele is betegednek, de vannak olyanok is akikről lepattan az egész és a tanárt küldik el melegebb vidékekre.

Összegezve, a tanulók idegenkednek a holt-testekkel foglalkozó tárgyaktól, de a kémiától és a matematikától is. Miért? Mert nem életszerűek vagy épp életellenesek. Ki szeret szembetalálkozni egy eltévedt puskagolyóval, a lejtőn kikerülhetetlen magatehetetlenséggel leguruló testtel vagy a lépten-nyomon természetbe ürített vegyipari rákkeltő mérgekkel, élelmiszernek látszó tárgyakkal.

Azt szokták mondani „ráfér a gyerekre a természettudomány, mert fejleszti a logikáját”. Van benne igazság, azonban arra ott lenne a sakk, a malom és még számtalan társas- és kártyajátékot lehetne felsorolni, amely fejleszti a szellemi képességünket, ha a család együtt játszana rendszeresen. Sőt, ha kombinálni akarjuk a szellemi erőfeszítést a fizikaival, mint a stratégia és taktika oktatását, ott vannak a szabadidős csapatsportok, labdajátékok. Van ott ballisztika, mozgás ide-oda, erőátvitel, biofizika és észjáték. Minden egyben. Ennél összetettebb készség fejlesztést, előrelátásra, közösségi létre nevelést nehéz lenne elképzelni. Ehhez képest mit csinálnak a fiatalok? Óra után egerésznek, nyomogatják a billentyűket a számítógépeken lövöldözve, szilikon-protézisek bűvöletében görnyednek sötét szobákban képernyőre meredve látástól mikulásig.

A hajdan volt magas-tudás/természetfilozófia, mint a széthulló kéve, az ipari forradalomtól napjainkig folyamatosan szaktudományokra esik szét, amelyekből csak a fizika területén egy tucatot lehetne említeni anélkül, hogy sokaknak egyáltalán sejtése lenne arról, mi is folyik ma az adott szakterületen. A szecskává aprított szaktudást oktatásra átcímkézve kellene a fejekbe táplálni, de mind az oktató, mind a befogadó épp ebbe a lesilózott, de emésztetlen anyagba kezd belefulladni. Nem tanítható a legjobb fizika, kémia, biológia és matematika könyvekből sem, és ma már a tanárok sem képesek lefedni a természettudományokat a hagyományos tantárgyi, tudományági felosztásban. Hiába végeztem kémia-biológia tanárként, ma semmire se mennék vele az oktatás területén. Visszahallom ezt kollegáimtól is, nem csak az én véleményem ez.

Az egyetemes tudás ilyen értelemben végérvényesen veszni látszik. A bennünket körülvevő élő természetet, a közvetlen tapasztalatot szinte kizárva, termekbe zárva, mindent leegyszerűsítő módon, tehetetlen testekkel modellezve, golyók ütközésével, pálcikák dugdosásával szemléltetve hiába sírjuk vissza a mindent egyben kezelő természetfilozófia reneszánsza. Lehúzza a diákot a ráterhelt anyagmennyiség.

Ezek az indulatok íratták velem ama rövid tanulmányt, nem a fizika vagy a fizikusok gyűlölete. A világ, különösen az USA egekig magasztalt „elit”/drága egyetemeiről kikerült „végzettek” félműveltségéről vagy szakbarbarizmusáról ne is beszéljünk. Az iparszerűvé vált oktatás során hiába mérjük a diákokra a természettudományosnak kikiáltott tantárgyakat, az egyetem elvégzése után legtöbbje csak tengődik, mint diplomás munkanélküli a saját hazájában. Az itthon végzettek közül sokan külföldre viszik magukkal a drágán beléjük vert tudást, és adják el munkaerejüket áron alul, emberhez méltatlanul.

Ha eddig halogattuk, épp most, mikor újra nemzetté akarunk válni, ki kellene végre találni, mit nevezünk tudásnak/egyetemes műveltségnek, már csak a miheztartás végett is. Az adatrobbanás korában elkerülhetetlen a „leltár” készítés, már aki rendelkezik elegendő átlátó képességgel, interdiszciplináris tudással, ami ehhez a feladathoz elengedhetetlen. Végre ki kellene pipálni mindazt, amire a gyereknek feltétlen szüksége lesz felnőtt korban. Meg kellene vitatni egyáltalán ki, ha egyáltalán erre gondolt bárki is, rendelkezik valójában mindazzal a tudással, amit a közösség ad a felnövekvőnek „ingyen kegyelemből”. Mely tudást nem elhanyagolható anyagi áldozatok árán ruház át a mindenkori felnőtt generáció gyermekeire a munka fedezetű társadalomba való beilleszkedés reményében.

Felejtsük el az elit képzést, öt év egyetemi parkoló pályát, az egyik buliból a másikba járást, amit vagy a szülő vagy a közösség áll. Mert ez, a jelen tapasztalatok alapján erkölcs és érték nélküli világunkban sem vált be. Pedig a befektetett munka, a fizika forrás törvénye alapján, visszajár a közösségnek. Ha örökre elhagyjuk szülőhazánkat, fizessük vissza pénzben, ha csak rövidebb-hosszabb tanulmányi utakat teszünk külföldön, utólag szolgáljuk meg a közösség belénk fektetett bizalmát. Ez lenne a magától értetődő, az erkölcsös.

Igazából ezeket a nem anyagi szempontokat szerettem volna hangsúlyozni és felszínre hozni a jobbára holt-testekre/anyagformákra korlátozódó tudományok oktatásban máig tapasztalható túltengését felemlítve, a tárgy művelőit pedig lehetőleg meg nem sértve.

Azt viszont újra hangsúlyozom, hogy a fizika materializmusa önkéntelenül visszaköszön mindennapjainkban, az élettel összeegyeztethetetlen valós és virtuális cyber-fegyverekben, interneten terjedő, agyvírusokat meghazudtoló média propagandában, elektronikus lehallgatásokban, hozzászokással fenyegető komputerjátékokban, okos telefonokban, és még sorolhatnám. Én csak az élő testeket féltem a ballisztikus mozgás számszerűsíthető törvényeit követő golyóktól. Az ember viszont az öntudatlan anyaggal ellentétben számokkal, képletekkel nehezen modellezhető sérülékeny szellemtest is. Ezért javaslom, inkább ezt a sajátságunkat próbáljuk kidomborítani a természettudományok integrált oktatásában.

Dr. Oláh Zoltán

happy wheels 2 demo

Hozzászólás