Sejtelmes színek az égen,
nézem, tűnődöm a csodaszépen.
Hol véget ér, ott más a dimenzió,
– a boldogság megkerülhetetlen –
nem csupán gondolt, földi illúzió.

Épphogy látom, messzi és fakó,
muzsikája alig hallható.
Felhőkastély, hol angyalok teáznak,
– pehely a lét, bársonyselyem a tér –
íze ambrózia e mennyei szeánsznak.

Eltűnt. Vagy lehet ott se volt?
Csak hitvány lelkem kóborolt?
Zavartan kering, mint ablakon a légy,
– ki nem juthat, de szüntelen próbálja –
hisz vágymozaik tölti ki összetett szemét.

Nem volt itt semmi. Se csoda,
se pihe lét, se angyalszoba.
nem jár senki ezen az elhagyott vidéken,
– csak képzellek, elhiszem, hogy itt vagy –
s ekkor ábránd tükröződik a szemfedélen.

Székely Dániel

Halvány szivárvány

Mesélem a mesém | 0 Comments

Hozzászólás