Van, hogy ránézel valakire, és azt érzed szerelmes vagy. Szerelem első látásra. Szokták mondani. Mikor ezt érzi valaki, önnön magába szeret bele, újra, mikor szembe jön vele az utcán… Természetesen nem önmaga. Csak génjének egy darabja, gesztusainak egy apró rezzenése, vagy édesanyja mosolyának felsejlő emlékképe, melyet meglát valaki másban. És a megszerezni vágyás, a birtoklás puszta képzelete, sorszerűséget hitet el velünk, valami olyasmit, ami elkerülhetetlen, ami csak velünk történhet meg adott pillanatban. Senki még csak a közelébe nem járt ennek az érzésnek, amit mi most megtapasztalhatunk. Persze, hisz különlegesnek és szerelmesnek lenni a legjobb dolog a Földön. Ezt halljuk, ezt nevelik belénk. Éppen ezért ne feledjük, hogy mikor első látásra beleszeretünk valakibe, akkor saját magunk egója, tökéletességre vágyásának kivetülése jön „csak” szembe az utcán. És nem egy másik élő szervezetbe, és annak gondolatiságába tudtunk úgy elmerülni, hogy azt érezhessük: szerelmesek vagyunk. Csak önmagunkat fedeztük fel valaki másban. Egy pillanat erejéig…

Székely Dániel

SzerelMester

Mesélem a mesém | 0 Comments

Hozzászólás