Egyszer legyél szerető Anyám…

Utazás előző életeimbe. Egy képzett utaztató segítő segítségével léptem át az idő korlátját, hogy megértsek és feloldjak dolgokat mostani életemben. Visszaérkezésemet követő egy órán belül az élmények valósak, életszerűek. Lediktáltam gyorsan. Az elme nehezen szül ilyen élethű mesét…

Az utaztatás célja az volt, hogy elmúlt életemben találkozhattam-e már a jelenlegi életbeli édesanyámmal, aminek következménye volt a jelenlegi életemben a kapcsolatunk. Az utazás első pillanatában egy sötét helyen éreztem magam. Bármerre néztem, nem láttam semmit, csak sötétséget érzékeltem. Ugyanakkor magamat fényben láttam és egy férfi alakot láttam, úgy éreztem, mintha én lennék. Gyönyörű szép korhű ruhában egy karddal a kezemben. Elkezdtem csodálkozni, hogyan látom ezt, amikor egyébként sötétségben érzem magam. Ahogy ez az érzés erősödött, rájöttem, hogy egy anyaméhben csücsülök, még nem vagyok túl fejlett csecsemő, viszont tudatosan átélem a jövőképemet, amikor katonaként, csinos ruhába kardom van, és harcos vagyok.
Nem foglalkozom tovább ezzel a képpel, melegséget és jó érzést érzek az anyaméhben.

A következő kép: Édesanyám fut velem. Elképzeltem anyámat, kívülről láttam őt, egy szolgáló ruhában, hosszú barna hajjal, fák között kellett futnia jobbra-balra, sok másik ember futott és utánuk katonák szaladtak. Ezek a katonák spanyol harci sisakot viseltek, és kezükben az a fajta alabárd szerű fegyver volt, amelyet a spanyol gárdisták viselnek. Futott anyám, tartva a hasát, amelyben benne vagyok, mindent elkövetett, hogy fussunk, fussunk. Lelassul és megáll egy fánál, megfordul, vele szemben jön egy katona. A katona nem néz rá vadul, elkezd matatni a szoknyája alatt, mintha meg akarná erőszakolni és akkor megérzi, hogy anyám áldott állapotban van. Körülnéz, hogy látják-e, ekkor megfogja Anya kezét, és együtt elszaladnak egy közeli barlangba. A katona leül anyámmal szemben, és azt mondja :

– Úr Isten, első pillanatban beléd szerettem! Anyám közömbös arccal ül, de már annak is örül, hogy nem lett megerőszakolva és életben maradt.
– Elviszlek haza a kis falumba, mindenkinek azt mondom, hogy a szerelmem vagy. Elveszlek feleségül.
– És a kisbabával mi lesz?
– A babát titokban megszülöd és majd sorsára bocsájtjuk.

A következő kép:
Egy kocsin utazunk, anyám nagy rakott szoknyájában ül a spanyol ember mellett, aki már nem katona. Két lovat hajt maga előtt. Megérkezünk egy faluba. Ő egy gazdag ember, szeretettel veszi körül anyámat, ami anyámnak látszólag jó esik, de semmilyen nagy érzelmi kitörése sincs, elfogadja sorsát.
A következő kép a születésem pillanata. Nem akarok megszületni, nagyon nehezen szül meg az anyám. A gyönyörű meleg odúmat otthagyom, elvesznek tőle, bebugyolálnak egy fehér anyagba. A bába bebugyolál és hátat fordít anyámnak, egy pillanatra sem adnak oda neki. Ő elfordítja az arcát, nagyon fáradt és nem is nagyon akarja, hogy gyermekét odaadják. Ez egy borzasztó pillanat.
– Nem kellek neki, zokogtam fel! Az anyám elutasít.
Ez a fájdalmas élmény folyamatosan megmarad az utazás során.

A jelenlegi fizikai testem is belesajdul, majd belepusztulok ebbe az érzésbe, hogy elszakítanak anyámtól és nem is nyúl utánam, nem óv, nem véd meg.
Kivisznek az ajtón, visznek-visznek messzire. Egy nagy meleg mell jelenik meg, amely tejet ad nekem. Felnézek és egy elég vaskos nőt látok, aki néz engem, hogy ugyan szopok, de közben arra gondol, hogy van egy kisfia, akit Ronaldónak hívnak, és nehogy elszívjam az összes tejet. Megszoptat, félretesz és a gyermekét ölelgeti, csak vele játszik. Egy időben születtünk. Ő volt a béranyám, aki két krajcárt szorongatott a kezében.

A spanyol, aki elhozta anyámat, elvette feleségül és utána gyereket nemzett neki, Folyamatosan fizette béranyámat, de engem örökre elzárt az anyámtól, ami még rosszabb érzés, hogy Édesanyám sosem indult a keresésemre. Anyám szomorú, egykedvű arcát többször látom. Ott ül abban a szobában, ahol szolgálónő volt. Bejön az uraság, egy herceg vagy gróf – teljesen mindegy, hogy ki volt – és anyám nem tudott nekik ellent mondani. Így fogantam én, szerelem és szeretet nélkül, ezért nem örülhetett túlzottan szegény anyám nekem, mert nem szerette azt az embert, akinek gyermekét a méhében kihordta. Ahogy erre a női arcra néztem utazásomban, rájöttem, hogy ez a szomorú arcú, sokszor kedvetlen nő nem más, mint az én édes drága gyermekem, kislányom, akit sokszor látok ugyanilyen pózban ülni, szomorúan, kedvetlenül. De ez már egy másik utazás lesz.

Visszatértem a béranyámhoz, aki egy piacon dolgozott és érdekes módon egy fekete és egy szőke fia is volt egyszerre. Mindenki viccelődött vele, hogy a gyönyörű szőke göndör kis herceg honnan lehet neki. Ez a kis herceg egyre szebb lett, ügyes lett és a porban koszos ruhákban ugyan, de már látszódott az értelme, a mássága. Egyik napon egy cirkusz érkezett a faluba. A cirkuszos ember és annak felesége meglátva a fiút azonnal látták benne a lehetőséget, hogy milyen jó cirkuszi produkciót lehetne faragni a gyerekből. A béranya elszaladt a spanyolhoz – csak spanyolként említek, mert nem látom igazából a karakterét -, boldogan adták oda a gyereket, mert így megszűnt a gond vele örökre. Elkerült a faluból, kizárva azt a lehetőséget, hogy valaha az anyja utána nyúljon. De az anyja soha nem kereste, nem kellett neki a gyerek.

A következő képekben a gyerek egyre nagyobb, a cirkuszban egy kutyát karddal idomít. Boldog ebben az életérzésében, úgy érzi, hogy megvalósította önmagát. Ugyanakkor a cirkuszos és a felesége is megjelenik a színen. A cirkuszos ember jó ember, de állandóan iszik. Ott ül, és vezeti a kocsit. Hátul a nagyméretű fekete asszony, akinek soha nem lehetett gyereke, magához öleli a szőke kisherceget, dúdol neki, és szeretettel veszi körül. Ez jól esik a kisfiúnak, de még mindig ott van az érzés, hogy az anyjának nem kellett, nem tudja feloldani ezt magában.

A szőke herceg egyre nagyobbá cseperedik, csodálatos cirkuszi ruhákat varrnak neki, és egyre nagyobb hőstetteket hajt végre a porondon. Egy napon Franciaországba érkeznek, ahol rekvirálás van. A fiatal, erős fiút elviszik katonának. A fiú gyorsan fejlődik, csodálatosan kibontakoztatja katonai képességeit. Azt a gúnynevet kapja, hogy Jégkardos gyilkos. Nincs olyan ellenség, akit ne tudna legyőzni. Mindenkiben azt az embert bünteti, aki elvette tőle az anyját. Megkeményedik a szíve, egy elpusztíthatatlan harcos, egy gyilkoló gép válik belőle. Következő képben már felnőtt férfiként kék egyenruhában arany göndör hajjal egy amerikai urat szolgál, akinek minden kívánságát teljesíti és leigázza az ott élő mexikói és spanyol alattvalókat. Hideg vérrel gyilkol, de az Ő szíve is jéghideg. Egyre magányosabb, minden nő a lábai előtt hever, csak szexuálisan használja őket, de soha senki sem tudja felmelegíteni a szívét. Ugyanakkor mindenki csodálja, hogy milyen csodás férfi, de nem engedi meg magának azt, hogy szeressen. Lát egy gyönyörű nőt, akit el tud képzelni, hogy rangban és korban is hozzá való, eljut odáig, hogy egy csokor virágot visz neki, de nem tudja átadni, csak a lába elé dobja. A nő ezen nem sértődik meg, lehajol, felveszi és vázába teszi. Kacéran kacsint a szemével, de a férfi nem tud mit kezdeni ezzel az érzéssel. A következő emlékképben egy nő ül egy szobában, áldott állapotban és a hasában a szőke katona gyermekét hordja. Minden védelmet, óvást megad ennek a nőnek és gyermekének, de még mindig nem mer érezni. Megszületik a kisfiú, gyönyörű világosbarna haja van, és csodálattal néz szőke herceg apjára, aki viszont nem tud örülni ennek a gyereknek, mert a szívében még mindig ott van az elutasítás, a félelem, hogy ha újból merne szeretni, akkor megint eldobják. Nem bír ezzel az érzéssel mit kezdeni. Emlékeiben ott van a rengetek halál, amit okozott és egyszerűen úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. Újabb csatába hívják és elindul meghalni. Azért megy el, hogy vége legyen. Ismét rengeteg embert öl meg, egy teljes lázadó spanyol nemesi családot kiirt, akinek utolsó tagját kihívja párbajra. Ott áll vele szemben a dühös férfi. Leeresztett tőrrel várja, hogy lesújtson rá a gyűlölettel felfűtött ellenfele. Az a torkához tolja a kardját, látja, hogy leeresztett fegyverrel áll, nem döfi le, pedig a szívében gyűlölet fortyog. Mégis vár valamire. Abban a pillanatban, hogy megérzem a torkomon a kard pengéjét, belevillan a szívembe egy érzés: Úr Isten, engem szeretnek, nekem van otthonom, ahol szeretettel várnak, gyereket szültek nekem. Ebben a pillanatban belém villan, hogy én is szeretni születtem. Ugyanakkor ott van a másik érzés is, hogy azért jöttem ide, mert meg akarok halni. Azt várom ettől az embertől, hogy öljön meg. Ebben a pillanatban térdre rogyok a kivégzőm előtt és kegyelemért könyörgöm.

– Hidd el, más ember lettem ettől a pillanattól kezdve!
– Add vissza az életemet! Zokogni kezdtem.
Nem érti ezt az egész dolgot, a düh és a bosszú zihálását hallom. Ott térdelek előtte, lehajtom a fejem, a hosszú toledói kardját érzem, hogy pontosan a nyakszirtemhez feszül.
Levegőt vesz, hogy átszúrja a nyakam, de ebben a pillanatban – mivel sokkal jobb harcos vagyok, mint Ő -, kirántom a lábát, és máris rajta ülök a mellkasán, az eldobott tőrt felkapom és a torkának szorítom és könyörgök neki:
– Már nem tudlak téged megölni, már senkit nem tudok megölni! Azt kívánom neked, hogy tudjál nekem megbocsájtani, tudjál újból úgy nézni az emberekre, hogy szeretet legyen a szívedben. Én most fel fogok innen állni, nem szúrom át a torkodat, hátat fogok neked fordítani, és hagyd, hogy elmenjek, és éljem az életemet. A férfi érzését nem tudom átélni, mert magammal vagyok elfoglalva. Egyszerre szeretnék meghalni – amiért ide jöttem, – másrészt örülök annak a csodálatos érzésnek, hogy újból képes a szívem szeretni. Csak egy vágyam van, hogy éljem meg a szeretetet és ne féljek attól, hogy megint elhagynak és ellöknek. Kellek még az embereknek és a családomnak.
Hazaérek, átölelem a fiamat, a kedvesemet – a feleségem valószínűleg – és összeforrunk egy családdá. Mindenki azt érzi:
-Úr Isten, ez az ember végre tud szeretni! Soha nem éreztem azt az érzést, amit akkor át tudtam adni és nagyon sajnálom, hogy eddig ezt nem élhettem át.
Óriási dolgokért kell vezekelnem, mert rengeteg embert hideg szívvel megöltem. Egyetlen egy feloldozásom van, hogy gyorsan és jól öltem, így ezek az emberek nem szenvedtek a kardomtól.

Később látom magamat, már ősz homlokkal, megfeketedett a szemöldököm, fekete ruhában ülök egy asztalnál. A fiam erős felnőtt emberré vált, a feleségem egy jó asszony, aki semmi mást sem csinált egész életében, mint hogy szeretett, gondoskodott rólunk a kisfiammal.
Érzem, hogy az anyámmal még le kell rendeznem ezt a dolgot, ami egész életemben nem hagyott nyugodni:
– Hogyan dobhatott el magától?
Nagyon gazdag ember vagyok, egy hajót indítok el vissza Európába, mert tudom, hogy az anyám valahol Franciaországban él és meg akarom keresni. Amikor a hajó tatjára lépek, akkor tudom, hogy soha többé nem jövök vissza. Hátranézek még, de gyorsan visszafordulok, mert érzem, hogy még egy pillanatnyi tétovázás és nem megyek sehová.
Mielőtt Franciaország partjait eléri a hajó, zátonyra fut és el kezd lassan süllyedni. Senki sem törődik az utasával, mindenki a mentőcsónakba száll. Ott ülök a kabinomban, ami jellegtelen fakabin, mint egy koporsó. Fekete ruhában ülök, amiben elindultam. Érzem, hogy emelkedik felfelé a víz. A lábamig, a hasamig, az államig… Hirtelen még felállok egyszer – mert nagyon hideg a víz – aztán nyugodtan visszaülök és megengedem magamnak, hogy a víz a számba érjen és eltelítse a tüdőmet. A testem nem fél igazából és hirtelen meleget érzek. Ebben a pillanatban rádöbbenek arra az érzésre, hogy ugyanazt érzem, mint amikor az édesanyám hasában először tudatomra ébredtem. Megéreztem azt a gyönyörű melegséget, amit az anyaméhben éreztem.
Csak egyetlen egy kívánságom volt, hogy még egyszer megszülessek és a születésemet követően boldog és szeretetteljes kapcsolatom legyen anyámmal és így élhessem le az életemet.

Itt vége lenne a történetnek, Utaztatóm még elirányít belső gyógyítómhoz, aki egy kis félholdon ülő emberke fekete kalapban. Felemeli az arcát. Nagy szakálla mögött meglátom zöld bölcs arcát. Ő Borsószem Királyfi öreg korában. Megkérdezem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ebben a jelenlegi életemben egészségesebb, békésebb és boldogabb lehessek. Nagyon sokáig nem válaszolt semmit, majd azt mondta:
– Engedd meg magadnak, hogy szeress, és engedd meg magadnak, hogy önmagad szeresd a legjobban. A mostani életedben ugyanolyan kegyetlen és kemény harcos vagy. Most már megengedheted magadnak, hogy melegség legyen a szívedben és gyámolítsd az elesetteket.
Tanuld meg, hogy a tudás és a bölcsesség nem külsőségekhez van kötve. Azért jelentem meg borsószem alakban, hogy lásd, egy kicsi jelentéktelen külsővel is lehet óriási tudást adni az embereknek.
Megköszöntem és tovább mentem a titkok házába, ahol a belső vezetőmmel találkoztam. Gyönyörű fehér ruhában ült, mosolygott. Már ebben az életben is találkoztam ezzel a melegséggel, ezzel az érzéssel. Egy pohár teát töltött ki nekem egy gyönyörű fényes csészébe és azt mondta, igyam meg. Szép lassan kortyolgatva elfogyasztottam a teát, teljesen kitöltötte a bensőmet, és azt a lyukat, amely a testemen tátongott. Ez annak a fájdalomtestnek a helye volt, ami kiszakadt belőlem, amikor megszabadultam a rengeteg fájdalomtól, amit a megutazott életemből hoztam. Ezt az űrt töltötte ki melegséggel és a feltétel nélküli szeretettel. Újból az az én voltam, aki a születésem előtt léteztem abban a gyönyörű, melegségben, amikor először tudatomra ébredtem.
Belső vezetőmnek feltehettem egy kérdést, mely így szólt:
-Ez a szeretetteljes érzés, amit itt, a titkok házában érzek, milyen módon tudnám fenntartani akkor is, amikor visszaérkezek a fizikai valómba?
Egy gyönyörű képet mutatott, nem test voltam, hanem egy tölcsér. A tölcsérnek egy nagyon széles szája volt, felül volt a melegség, a szeretet és a szellemvilág, alul volt az anyagi világ. A tölcsér alján az én kezem volt. Folyamatosan kértek tőlem, hogy locsoljam a földet, ahol szárazság, szeretetlenség volt, éhség és szenvedés. Folyamatosan ebből a melegségből szeretettel locsoltam a földet és sokszor megengedtem, hogy ez a tölcsér szinte kifogyjon. Vezetőm azt mondta:
-Tanulj meg folyamatosan adni, a tölcsért állandóan töltsed felülről a feltétel nélküli szeretet melegségével, ez az energia korlátlanul a rendelkezésedre áll. Amikor adod, Te is kapod, így tudod a rezgésszintedet fenntartani. Néha, amikor úgy érzed, hogy nem tudsz elég energiát adni magadnak, akkor tessék a tölcsér alját elzárni a tenyereddel, hogy ne fogyjon ki az utolsó csepp is, mert akkor olyan állapotba kerülsz, mint a kiszáradt föld. Az a dolgod itt, hogy szeresd önmagad és másoknak is szeretetet sugározz.

Ezután egy fehér fény körülölelt és visszahozott ebbe a valómba és minden fájdalom, amit ott fizikai szinten is megéreztem, kezdett eltűnni.
Felkeltem egy kicsit kóvályogva és gyorsan igyekeztem a diktafonomhoz, hogy ezt a történetet leírhassam nektek.
Köszönöm a Jó Istennek és köszönöm vezetőmnek ezt a tapasztalást. Sose engedjétek meg magatoknak, hogy jég legyen a szívetek helyett, mert úgy fogtok szenvedni, mint én, viszont kívánom mindenkinek, akinek jég van a szíve helyett, hogy egyszer megérezze azt a gyönyörű forróságot, melegséget, amit az utazás során átéltem. Mindig merjetek szeretni! Az elutasítás csak a tanításom volt.

Amikor megértettem a sorsomat, megbocsájtottam annak az anyának, aki akkor megszült, azt gondoltam hogy ha ott maradok, mint a gróf fattya, egy jellegtelen, csúnya, semmitmondó életet éltem volna le szegény anyám szégyenével. Ugyanakkor azzal, hogy anyám eltaszított, egy olyan életet tudtam megélni, aminek a végén másokat is tudtam szeretni, de azt a fájdalmat senkinek nem kívánom, hogy ilyen áron tapasztalja meg.

Mezár

happy wheels 2 demo

Kategóriák:

Mesélem a mesém

Hozzászólás