Amikor a mindennapokat éljük és észrevesszük, hogy valami zavar és feszültséget érzünk, amikor felbukkan bennünk egy beakadás és elkezdünk ásni, keressük a gyökerét magunkban, számít-e, hogy milyen szavakat, kifejezéseket, szimbólumokat használunk az elengedéshez, vagy a letöltéshez? Lehetséges-e, hogy egy minket nem szolgáló érzelmi minta mindenkinél más, egy konkrét, egyéni kódhoz, jelszóhoz van kötve?

Lehetséges, hiszen minden lehetséges. Lehet, hogy a “nyomógomb” egy adott szó, ami gerjeszt egy akkora hullámot, amire épül egy komplett kártyavár. Ha azt megtalálom, ha szétkapcsolódom tőle és lecserélem, akkor újra tudok építeni egy stabil várat.

Tegyük fel, hogy elengedtem valamit, mondjuk a “félek a sötétben” hiedelmemet. Hogyan tudom leellenőrizni, hogy biztos, hogy a sötétségtől való félelemérzés mintáját sikerült elengednem? Honnan tudhatom, hogy ennek a fajta félelemnek minden formáját elengedtem, lecseréltem-e?

A ThetaHealing nem arról szól, hogy ellenőrizgetem azt, ami történik, hanem hogy megélem azt, ami van. Visszatérve a szimbólumokra, bármiféle szimbólumot segítségül hívhatunk, de a ThetaHealing azt mondja, hogy ezt a 7-es síkról tedd. Nyugodtan le lehet menni a 6-os síkra, felhozni szakrális geometriai formákat, és azokat igénybe venni, mint ahogy ezt többek között a vírusbetegségek gyógyításánál használjuk is. De ha a szavak jelentését nézzük, valóban nem mindegy, hogy milyen értelme van annak az adott szónak a fejünkben, ami esetleg másoknak valami egészen mást jelent. Van egy konkrét példa, ami nekem egy nagy megdöbbenés volt. Egy ásás során a sajnálat, önsajnálat témakör került szóba. Családi cukorbetegségeken ástam, és ez a “vesztes vagyok a szeretetben”, vagy a “legyőzött a szeretet” hitrendszerekhez kapcsolódik és meg kellett néznem, hogy a sajnálat valójában mire tanít bennünket? Mindig az a kérdés, hogy mit tudok ebből tanulni, mi a nyereség ebből? Ez esetben az együttérzés. Amikor leizomteszteltem, kiderült, hogy a tudatalattimban az együttérzés és az önsajnálat teljesen össze volt kavarodva, pontosabban össze volt kapcsolódva. Tehát ahányszor én együtt akartam érezni valakivel, sajnáltam, lesajnáltam, sajnálkoztam, bánkódtam és az valóban nagyon nem mindegy, hogy melyik szónak milyen jelentését éljük meg. Ilyenből rengeteget találtam.

Visszatérve a “félek a sötétben” verzióra, ha félek a sötétben és erre elkezdek ásni, nagy valószínűséggel egészen más helyre lyukadunk. A gyökérproblémának szinte soha semmi köze nincs a kiinduló problémához. Ha megvan a gyökér, lecserélem, utána letöltöm, hogy milyen érzés biztonságban lenni függetlenül attól, hogy sötét van-e, vagy világos, akkor arra vonatkozóan, hogy jó munkát végeztem-e, igazából nem bizonyíték kell, hanem bizonyosság. Ezt pedig úgy tapasztalhatom meg, hogy a sötétedés ellenére, attól függetlenül, teljesen biztonságban tudom magam érezni. Átcserélném azt is, hogy bizonyítékra, vagy bizonyosságra van szükségem. E nélkül is meg fogom ugyanis látni, érezni, hogy rendben vagyok-e, hogy összhangban vagyok-e a Teremtővel és magammal, a környezetemmel, attól függetlenül, hogy sötét van, vagy világos.

Azáltal, hogy ráfokuszálunk egy adott problémára, felpiszkáljuk, ásunk rá, visszamegyünk a gyökérhez, lecseréljük, figyelmet és energiát adunk neki, bekövetkezhet-e egy pár napon belül az, hogy egészen pontosan megteremtődik egy ilyen helyzet a számunkra? Manifesztálódhat-e automatikusan egy ilyen helyzet a bizonyosság megmutatására? Minél kevesebb hitrendszerünk van, annál nagyobb energiával rendelkezünk, emiatt ezek a helyzetek nem jelennek-e meg az életünkben egyre nagyobb intenzitással?

Egyetértek, ezt napi szinten megtapasztalom, de másképp fogalmaznék, más megközelítésbe helyezném. Nézzünk ismét egy konkrét példát, amit az Alaptanfolyamon szoktam elmondani:

Észrevettem magamon, hogy egyáltalán nem vagyok kedves, sőt inkább goromba vagyok. Letöltöm magamnak a kedvességet, de ha úgy érzem, hogy van mit ásni, mert a körülöttem lévők is gorombának tűnnek, akkor a folyamat a következő: ások, belenézek, mi van a dolgok mögött, megtalálom a gyökerét, lecserélem, majd elrendelem, hogy megváltozzon az alapprobléma, letöltöm a kedvességet, esetleg a kedvesség érzésén kívül a kedvesség erényét. Miután mindezzel készen vagyok, lemegyek a munkahelyem melletti zebrára, ami egy klasszikusan “jó” kereszteződés itt Budapesten a Halász utcában, és azt mondom, hogy – “szokás szerint az szokott velem történni, hogy amint lelépek az úttestre, megint biztosan jön valaki autóval és nem áll meg a zebránál és úgy megy el előttem, hogy szinte rámegy a lábamra” – mondom az általánosan elfogadott igazságaimat.

Két dolog történhet. Az egyik, hogy mivel már letöltöttem a kedvességet, és ha jól megragadtam a gyökerét, kitisztítottam és megcseréltem a Teremtővel, akkor a reakcióm nagy valószínűséggel az lesz, hogy amikor elmegy előttem és majdnem elgázol az autó, abban a pillanatban érkezik a fehér fény, a feltétel nélküli szeretet – először nekem azért, hogy én integritásban legyek -, utána neki is szeretetteljes napot kívánok. Mindezt szeretet térből, majd megyek tovább és rájövök, hogy de jó, tényleg működik, amit csinálok. Hiszen mi történt? Megmutatta magát a szokásos, tipikus helyzetem, amikor újra belelépek ugyanabba a cipőbe, de megláttam, hogy már tudok másképp is viselkedni, mint a korábbi minták. Vállon veregetem magam, elismerés energiát adok magamnak, vagy hálát érzek. Tudatosul bennem, hogy de jó, hogy ezt tudom csinálni, milyen nagyszerű, hogy ezzel tudok foglalkozni, ezzel tovább emelem a rezgésemet, meg is őrizve azt, hogy úgy is maradjon.

A másik verzió, hogy lemegyek az utcára, majdnem elütnek, észreveszem, konstatálom, hogy megint ugyanaz történik velem mint ami eddig szokott, elküldöm őt valamerre, puffogok tovább, majd 5 perc múlva kapcsolok, hogy a csudába, most cseréltem le negyedórával ezelőtt a hitrendszereimet, akkor itt van még mivel dolgozni, itt van még valami, ami megmutatja magát.

Gondolsz-e ilyenkor arra, hogy az sofőr az Te vagy “kin akarok én átgázolni?”

Igen és ez nagyon jó, mert a ThetaHealingnek az első kérdése rávilágít arra, hogy amikor másra mutogatunk, akkor három ujjal visszamutatunk saját magunkra. Fel kell tenni a kérdést, hogy az az énem, az a környezeti behatás, vagy személy mit mutat nekem? Hogyha az adott szituáció a meghosszabbított énem lenne, ha tudna beszélni, akkor mit mutatna, mit üzenne nekem? Egy kezdő állapotban, egy Alaptanfolyam elvégzésekor még jellemzően nem tudatosodik bennünk, hogy mi az igazi munka, mi a feladat magunkkal. Ezt be kell gyakorolni, és amikor már rutinná válik, akkor már automatikusan tudni fogjuk, hogy soha nem véletlenül kerülünk egy adott helyzetbe. És ezeket nagyon könnyű ilyenkor kimondani, amikor nyugodt állapotban vagyunk, de amikor ott vagyunk benne a szituációban, akkor ezt nem feltétlenül így éljük meg. Aki meg tudja tartani a Teremtővel való összhangot, az azonnal tud kapcsolni, ott rögtön meg tudja érteni, hogy az adott helyzet mit akar üzenni, mit akar szolgálni és akkor nem problémákat, problematikus embereket lát többé maga körül, hanem megérti az üzeneteket. Ha pedig egy nap alatt 3-4-szer is előfordul, megtörténik ugyanaz az eset, akkor rá tudunk nézni.

Figyelemmel kell lenni arra is, hogy nem mindig vagyunk egy az egyben egymás tükrei. Ha mondjuk, valaki eljön hozzánk kezelésre és tüdőrákos, az nem jelenti azt, hogy nekem is tüdőrákom van, de mivel a tüdőhöz tartozik az örömnek és a boldogságnak a sok-sok stressze, traumája, a gyász, a boldogtalanság, akkor valahol találkoznak a közös pontok. Ha kezelek valakit a Teremtővel karöltve, akkor az rám is hat. Amikor elkezdünk a ThetaHealinggel foglalkozni, az elején jellemzően bevonzzuk az összes klienst, aki segít nekünk, de mikor már nagyon sokat dolgoztunk magunkon, és heti 20 kliensünk van, akkor egy adott probléma már nem kifejezetten rólunk szól. Nem feltétlenül kell arra gondolnunk, hogy minden egyes traumatikus ember, aki eljön hozzánk, azt mutatja, hogy nekünk is hatalmas nagy traumáink lennének, hanem inkább arra érdemes gondolni, hogy leszerződtek a lelkek, most jött el az Isteni időzítés és én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy átadjam neki a megfelelő információt. És ez fordítva is ugyanígy van. Az a tükörelmélet, hogy minden mindent teljes mértékben, 100%-ig tükröz, az nem annyira igaz. Amikor valaki már teljesen tiszta, ott már csak ő tükrözi vissza a másikat. Ha a konzulens tiszta, akkor bárki, aki belenéz a tükrébe, az saját magát láthatja tisztán benne.

Ha például anno zavartak a síró gyerekek, és ha most megyek az utcán a semleges térben és szembejön velem egy anyuka, aki agresszívan viselkedik a gyerekével, akkor már anélkül, hogy belemennék a sztorijukba, vagy a drámájukba, abban a pillanatban kapcsolódok a Teremtővel és kérem, hogy amennyiben én vagyok a legmegfelelőbb ember arra, hogy támogatást nyújthassak nekik, vagy közreműködhessek az anyukánál, akkor tedd ezt számomra lehetővé. És ha én vagyok, akkor lehet, hogy egy perc múlva beszélgetni fogunk és “véletlenül” pont a ThetaHealing áldásos munkájáról, ha meg nem én vagyok, akkor tudom, hogy ők rendben vannak, mindenki felemelkedett mester ebben a szituációban, ebben a kosztümben, amiben játszik most, mindenki teszi a dolgát, mindenki éli a saját életét tovább. Fontos, hogy ne keveredjenek össze a drámák.

Hogyan tudsz pihenni, félre tudod-e tenni a ThetaHealinget? Lehetséges-e, próbáltad-e, hogy nem figyeled magad, nem ásol, nem cserélsz le semmit, nem töltesz le semmit?

Két oldala van. Az egyik, a közreműködés, amikor a hétköznapi életben az emberekkel kapcsolatban folyamatosan, szünet nélkül érkeznek hozzám a kérdések, a reagálások, és ezt régen nem volt olyan egyszerű kezelni. Amikor valaki éjfélkor felhívott, hogy pánikrohama van és azonnali segítséget kért tőlem, el sem tudtam képzelni, hogy én most “zárva vagyok”, mint egy vállalkozás, vagy egy zöldség-gyümölcsbolt. Nem mondhattam azt, hogy gyere vissza holnap reggel. De ez nem mehetett így tovább, meg kellett tanulnom nemet mondani, ami nagyon sok munka volt. Meg kell tudni tartani a határokat, ez nagyon fontos. Plusz meg kell tudni engedni magunknak a pihenést.

Vianna kétféle gyógyítót különböztet meg. Az egyik, aki mindent önfeláldozva megtesz a másikért, a másik pedig az “én tudom a tutit” egoista verzió. Meg kell találjuk az egészséges középutat, mert ugyan tudjuk a “tutit” a Teremtővel, lehívhatjuk és a legmagasabb igazság birtokában lehetünk, de a kisebb igazság szempontok szerint is megláthatjuk azt, hogy mindenki a saját igazát éli. Ugyanakkor, hogyha ott vannak bennünk az áldozati, az önfeláldozó szerepek, a mártír, a segíteni kell, a spirituális segítő és ezek a kategóriák, ezeket is érdemes pozitív szűrővel kezelni. Két-három évig nem sikerült pihennem. Olyan voltam, mint egy Duracell nyuszi, amire most is képes vagyok, mert oda kell figyelni arra, hogy amikor a Teremtővel dolgozunk, akkor jön az energia, plusz a testünk azt hiszi, hogy félálomban vagyunk. Fizikailag aktívabbnak kell lennünk, vagy legalább figyelnünk kell arra, hogy ne legyünk folyamatosan “félálomban”, mert ha nem sportolunk, nem mozgunk, vagy nem sétálunk legalább, akkor azt vettem észre, hogy nem tudok aludni. 3-4 órákat aludtam, mert éjjel 2-kor még “kukorékoltam”. És ha már nem aludtam, akkor mit csináltam, megnéztem, hogy hol tudok még közreműködni, cikket írni, stb. Törtem a fejem azon, hogy hogyan tudok még jobban és még többet hozzájárulni az emberek megértéséhez.

A másik az, hogy kikapcsolódni, nem figyelni magamat, a gondolataimat, azt nem nagyon lehet. Most is fogorvostól jöttem és nem is tudom hány hitrendszert kellett lecserélnem az úton magamból. Annak ellenére, hogy több ezer kilométert utaztam az elmúlt három hónapban, belecuppantam az “autópályán félők” csoporttudatosságba, és meg kellett keresnem, hogy kié ez a félelem? Az enyém? Le kellett töltenem, hogy tudom mi a különbség mások félelmei és a Teremtő hangja között, a saját energiám és mások félelmei között. A dugóban kértem a fehér fényt, kértem oldja meg. Ha úgy érzem, hogy nincs elég időm, vagy kevés idő áll rendelkezésemre, hogy odaérjünk valahová, akkor azonnal elrendelek egy időhajlítást, vagy kérem a Teremtőt, hogy oldja meg, hogy a legmegfelelőbb időben érkezzek, mindenki számára nyertes-nyertesen.

A ThetaHealing egy életforma. Nagyon sokféle megértés van a ThetaHealinggel kapcsolatban. Ahány szűrő, annyi féle hitrendszer, és ahány ember, annyi féle elképzelés van a ThetaHealingről. Nap, mint nap találkozom ezzel a kérdéssel azoktól, akik szintén oktatják, tanítják, vagy konzultálnak, hogy hogyan lehet megoldani a pihenést a ThetaHealing keretein belül, de azt kell mondjam, hogy a tanítás nem úgy megy, hogy elmegyek a tanfolyamra, felolvasom a munkafüzetet, leadom az anyagot az én szemszögemből, hanem úgy, hogy azzá válok, amiről beszélek. Így nincs szünet, de ez számomra szórakozás, nem munka. Arra a kérdésre, hogy “most akkor egész életemben dolgozhatok magamon?” – azt tudom felelni, hogy az egész élet egy fantasztikus lehetőség.

ThetaHealing a mindennapi életben – Nagy Szilviát kérdezzük

3 Kérdés | 0 Comments

Hozzászólás