Mire van még időnk?

Embertől volna ez a sok szörnyűség, amit élünk? Ki gyártja a magokat életünk kertjébe? Nem emberhez méltó az, amit az ember tesz, de enélkül vajon ráébredhetnénk-e gyarlóságainkra? Mértéktelenül tékozlunk tovább, vagy elindulunk végre hazafelé?

Tér és idő kényszere alá helyezzük magunkat. Az idő egy héj, amely elválasztja egymástól a 3. és 4. dimenziót. A formai tér tágulásához, a kulminációhoz, a változás érzékelhetőségéhez idő kell és az idő mindenkit a markában tart. Az idő szorításában érezni magunkat ugyanakkor a legerősebb korlátunk. Ha az időt elfelejtjük, mindenre van időnk. Amikor a rend, a precizitás és a pontosság felé tereljük a dolgokat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az isteni minőség felé haladunk.

Villás Béla és Jakab István beszélgetése.

Kategória: Ezotere-fere

Hozzászólás