Féltve őrzöd az életet, másoktól veszed hozzá az ihletet,
amíg nem használod a kincseid, azok lesznek a bilincseid,
pedig Igaz Önvalódból adni a legnagyobb szabadság, kitárni szívedet a legigazabb boldogság,
és ha kinyílik Lelked kapuja, aranykalitkádnak is kinyílik ajtaja…

…Elindultam hát úttalan utakon, bármerre is vitt az unalom. De minden külső hanggal zajosabb lett a fejem, minden okos tanáccsal több lett a bilincsem, mert bár tökéletesek voltak mind, de csak azoknak, akik azokat nekem adták, de engem már csak körbefogtak, és bezártak a külvilágtól való függőség börtönébe. Aztán magamba néztem, és hagytam ébredni az Igazságot a szívemben, kezeimben a tehetséget, szavaimban az értelmet. Kezdetben minden próbálkozás esetlen volt, de akkor is csak az enyém volt, és mivel a Saját Sorsod is csak így kezdődhet, az életem is fejlődésnek indult. Minél jobban mélyültem Befelé, annál jobban nyíltam kifelé, minél inkább használtam Valódi képességeim, úgy jöttem rá hogy mire születtem. Így az aranyból készült kalitkám, mely a szokásokból épült, egyszer csak megkopott, és végül kinyílott, eddig úgyis csak meglopott.

Ellophatod mások vallását és gondolatait, ha ők adják se lesznek a sajátjaid,
mert bármily bolondosak és furcsák a sugallataid, csak ők tölthetik meg élettel a napjaid,
csak ők nyithatják ki kalitkád ajtaját, és csak ők nem hazudnak neked már,
és ha hagyod kimondani szívedből feltörő szavaid Igazságát, elméd is visszanyeri szabadságát…

…Jöttek a gondolatok seben áramló folyóként, és ismét a kalitkámba zárultam, elmém szűkös börtönébe. Egyik elmélet a másik után, és amikor tettekre váltottam volna őket, mind hazugságnak bizonyultak, hiszen amelyik gondolatot nem követte Isteni Érzés és szikra, azok csak illúziók voltak, és amíg ragaszkodtam hozzájuk, elvették tőlem a levegőt, az érzéseket, és a szabadság reményét. Amíg hittem nekik, és nem figyeltem az Érzésekre, csak falakat vontak körém, és ahogy egyre szűkebb lett elmém kalitkája, az őrület határáig is el kellett mennem, hogy eldobjam az összes gondolatot, akár csak Pillanatokra. De ez is elegendő volt, hogy az Érzés belopózzon a kalitkámba, én pedig kijöhessek elmém börtönéből, és annak zakatolásából.

Isteni sugallatra érzés a válasz, a Szerelem többé nem várat,
mert az érzés már beléd költözött, szíved kalitkájából kiszökött,
tökéletlen minden érzelem, mégis benne van minden értelem,
csak Őszinte érzéssel lehet szabad a szíved, csak a Szerelem által Teljesedhet be az életed…

…Szerelmünk lapjain elfogyott a sor, elmémből kifogyott a szó, és már nem nyitogattam senki szívének kalitkáját, hiszen az Isteni szikrát a szerelemhez mindenki magának kapja. Vagyis amíg kívül kerestem, zárt ajtókat találtam, hiszen eleve nem kinn, és nem is mások kalitkáját kell nyitogatni, hanem csak Egyet, amely a Saját Belsőmben van. Ehhez a kulcs a Szív titkában rejlett, amely gyöngéden, de határozottan nyitotta érzéseim minden lakatját, és vonzotta életembe azt a Szerelmet, amelyet belül már megtaláltam. Nem cseréltünk kalitkát, és kulcsokat sem adtunk egymás kezébe, csak a felszabadított Önmagunkat ajándékoztuk egymásnak.

Gabryel

Gabryel – Miért nem hagyjuk el az aranykalitkát?

Mesélem a mesémet | 0 Comments

Hozzászólás