A mai ember egy jól meghatározható, probléma megoldó minta szerint él. Az életre úgy tekint, mint problémák összessége, tulajdonképpen az élet maga egy probléma.
Mindenki a saját képessége és beállítottsága szerint próbálja megoldani a saját egyénre szabott problémáját. Van, akinek a napi szintű megélhetést kell megoldani, van akinek az emberekkel való kapcsolatában vannak gondok, van akinek a probléma az, hogy az árverésen lemaradt az 5 millió dolláros bélyegről és most gyorsan nézni kell egy hasonlót.

A közös az, hogy problémákat látnak.

Az ember elveszik a problémákban, mert annyi van. Az ideje nagy része arra megy rá hogy megoldja az életét. Az életereje arra megy rá, hogy megoldja az életét. Agyilag arra van beállva hogy keresse a megoldást a problémára.
És ebbe belefásul. Felőrli ez az embert, mégsem tud másképpen működni.

Annyira az ember természetévé vált ez a problémamegoldó életmód, hogy nem kérdőjelezi meg azt. Annyira természetes számára hogy a napjai arról szólnak hogy megoldja a problémákat, konfliktusokat, hogy számára nincs más opció.
Ha nem tudja megoldani, akkor egyszerűen elpusztul. Éhen hal , fedél nélkül marad, kiszolgáltatottá válik. Még jó , hogy minden lélegzetvétellel küzd ez ellen.

Ezt a nézetet nagyon jól belénplántálták, többek között, a gyűjtögető és vadászó őseinkkel előhozakodva, hogy lássuk, hogy már milyen régi és magától értetődő ez az életmód. Beleillik a Darwin féle elméletbe is, hogy az erősebb marad életben. Ezért ma mindenki az erősebb akar lenni. Megoldani a problémáját akár a másik ember kárára is. “Kit érdekel a másik ember, egy gyenge példány, pusztuljon…” -gondolja.
Minden, de tényleg minden azt támogatja az ember életében, hogy küzdjön és oldja meg a problémáit.
Az oktatás, a politika, a gazdaság, a vallások, így maga az egész társadalom erről szól.
Ez az egész egy igazi őrület.

Mikor az ember elkezdi nyitogatni a szemeit és elkezdi látni a háttérben lévő mozzanatokat, összeköti a pontokat, akkor kialakul benne az a kép, hogy egy kalitkában élt eddig.
Aztán, természete szerint ki akar szabadulni.
De nem bír. Azért nem, mert azzal az eszköztárral akar kiszabadulni a kalitkából, ami magát a kalitkát folyamatosan teremti.
Meg akar oldani. Meg akarja oldani azt, hogy kijusson ebből a korlátolt világból. De nem bír. Mert a világ körülveszi és akárhová lép a világ köré zárul.
Ő tudja már, hogy egy fogoly a saját életében, de hova mehetne?
A megoldások között szerepel egy másik ország, másik munka, más emberek, más környezet. Ideig – óráig valóban hat. De aztán elkezd újra köréépülni a régi valóság.
Amikor már nincs hová menni és nem marad más amit csinálna, akkor ér el oda, hogy már megkérdőjelezi azt az életmódot ahogy eddig élt.

Innen minden más. Innen már nincs visszaút a kalitkába.
A legmeghökkentőbb ráeszmélés az, amikor rájön, hogy a kalitka nem létezik.
Nincs kalitka.
Ami van, az a történés. Történés van. Előjelek nélkül. Történés.
A kulcs az értelmezés. Az, hogy hogyan értelmezi a valóságot. Ha problémát lát, akkor az probléma. Ha megvalósulást lát, akkor az megvalósulás. Megérti azt, hogy ő dönti el mi a valóság. Tudja, nem az a valóság amit tud róla, hanem amit tud, az a valóság. És szabad hogy bármit tudjon, ezért szabad hogy a saját valóságát megteremtse.

Egyszerre ember és tudat. Ez az egység a tudatos ember. Ez az egység a tudatosság maga.
A hétköznapi rabszolga élet biztosít lehetőséget arra, hogy az ember bízni tudjon ebben az új önmagában.
Felhagy azzal, hogy toldozgassa – foltozgassa a kis szaros életét. Felhagy azzal hogy keresse, magvalósítsa magát. Felhagy azzal hogy megjavítsa a dolgokat, a világot, a többi embert.

Egyszerűen csak tud. Tud és bízik. Tud, bízik és teremt.

Nem kell és nem is tud mást csinálni mint tegnap. Elmegy a munkába, bevásárol, internetezik. De már nem egy kalitkatudattal teszi. Nem a megoldást látja a tetteiben, hanem a megvalósulást. Azt látja hogy az élete az új énje köré alakul. Mindezt teszi bizalommal.
Ez a bizalom egy új életmód, ami a kontroll alapú életmódot váltja. A kontroll megoldáskeresés. A bizalom ráhagyatkozás.

Ezért van ennek a visszahúzó erőnek az érzése. Mert még nem biztos magában. Még nem bízik eléggé. A bizalom hiánya az amit visszhúzó erőnek minősít.
De ez természetes. Az alma a fán sem kérdezi hogyan oldjam meg hogy aláhulljak. Meg kell érnie, aztán elhagyhatja a fát. Az embernek is meg kell érnie, aztán minden megy magától.

A legviccesebb az, hogy az ember azért akar megvilágosodni, hogy megoldja a kis elcseszett életét. Azért akar felvilágosodott lenni, hogy legyen egy sikeres földi élete. Ez még nagyon “piacorientált felvilágosodás”. A jó földi élet fontos, de nehogy már cél legyen. Nehogy már a szellem vagy tudat azon asszisztáljon hogy ezoteri-nek összejöjjön az amerikai álomélet. Milyen egy beteg gondolat ez.

Az ember ma abban hisz, hogy a problémák vannak először és a megoldás a gyógyír rá. Ez létrehozta ezt az össznépi kalitkát, amit társadalomnak hívnak, és az egyén szépen lassan , de biztosan megrohad benne.
Pedig, ha egy másik nézőpontból nézi az ember, onnan nézve a megoldó létezési mód hozza létre a problémát.

Tudatosan abbahagyni a megoldást viszont, a mai ember számára ebben a “való világban” szinte elképzelhetetlen , lehetetlen. És tényleg nem kis dolog ez. De van egy pont , amikor már nem marad más lehetőség az ember számára.
És sokak számára ez a pont, most van itt.

Mindenki érzi, valami nagyon nem jó, és valami nagyon hiányzik.
Az én meglátásom szerint ez, a saját hatalmunk. Énmagunk. Ez a többlet, ez a minőség, az íz és a szín hiányzik a koszos hétköznapokból. A vadság, természetesség, szókimondás, őszinteség, anélkül, hogy körülnéznénk ki van a helységben.
A tiszta és egyszerű beszéd, nem pedig ez a perverz politikai retorika, amiből mindenkinek elege van. Mindenkit megmérgez csak. Kinek kell a finomkodás, az etikett, udvariaskodás már? Hánynom kell tőle.

Sok mindent tehet az ember, mielőtt a nagy felvilágosodásban látja a dolgok megjavulását.
Mikor röhögtél utoljára, amikor hibáztál valamit, vagy amikor mások hibáztak? Mert ahogy én látom, valamiért nagyon komolyan veszi magát az ember manapság. Bizonyítani akar, megfelelni. Még a felemelkedést is komolyan veszi. Mintha tananyag lenne, és ha nem csinálja meg akkor valaki megbünteti érte.

Nem mindenki azért született hogy ebben az életben megvilágosodjon, de mindenki tehet valamit azért hogy emberibbé váljon és közelebb kerüljön az énjéhez.
Válj emberibbé, légy természetesebb, nevess magadon és ne vedd komolyan magad. Ez önmagában, egy teljesen más, élhető közeget hozna létre és egy egészséges alapot a bizalom megélésére. De a komolyság, szigorúság, óvatoskodás, távol tartja az igazi énvalód.

Szabó István

Szabó István – Bizalom és kontroll

Mesélem a mesémet | 0 Comments

Hozzászólás