Lélekmód- és életmódváltás – Dr. Darnel Christian nyomán

Dr. Darnel Christian azon nagyszerű, kivételesen és különlegesen tehetséges emberek közé tartozott, akik tettek azért, hogy Magyarországon jobb legyen élni. Egy éve Christian már odaátról támogatja Nemzetét.

Christian nem állított mást, minthogy az életünk nem egy több életen és évadon át tartó színjáték, hanem itt és most, ez az egyetlen esélyünk van a teljes életre, hiszen mi már eleve maga a boldogság vagyunk. Annak a megelégedettségnek a felismeréséhez és megéléséhez, akik már most is vagyunk, nem tud semmilyen fajta kielégülés elvezetni. Mindettől függetlenül Christian az életében hatalmasat alakított. Beteljesítette a feladatát, és mielőtt távozott, még megírta életrajzi könyvét, hogy még most is tudjon nekünk adni valamit magából, hogy továbbra is el tudjon varázsolni bennünket.

Christian felesége, Darnelné Zimonyi Tünde, töretlen elkötelezettséggel folytatja azóta is a munkát, így Christian küldetése tovább él, amelynek értékét, már sok ezren megtapasztalhatták, és teremti tovább a lehetőséget arra, hogy a legjobb életünket élhessük, hogy elhatározásainkat sikerre vigyük, hiszen erre születtünk.

Darnelné Zimonyi Tünde és Jakab István beszélgetése.

Hozzászólás