Bevándorlás természetgyógyász szemmel – Dr. Weixl-Várhegyi László válaszol

Milyen potenciális veszélyt rejt a fajok, vallások, kultúrák keveredése?

Egy „hátsó” információ szerint az európai nők alkoholfogyasztása drasztikusan megnőtt, ami károsítja a petesejtjeiket. Emiatt egyre több a genetikai probléma, a sérült utód. Az iszlám nők nem isznak alkoholt, tehát az ő petesejtjük ilyen formában nem sérült. Arról viszont elfeledkeznek, hogy az iszlám országokban nincs fejlett közlekedés és úthálózat, ugyanakkor nagy távolságok vannak és a párszerzés sokkal kisebb területre szorítkozik, amin belül nagyon gyakori a rokonházasság. Ennek köszönhetően kimutatható, hogy közel 70%-a sérült a génállományuknak. Jóval sérültebb, mint a túlzott alkoholt fogyasztó nőké. Ezzel akarják felfrissíteni az európai népességet.

Felfrissíteni, vagy kipusztítani? Mi lehet ennek az egész folyamatnak az élettani célja?

Inkább kipusztítani. Egyre több beteg lesz, így a gyógyszerfogyasztás minden bizonnyal meg fog növekedni. Vezető személyiségek megmondták, hogy 7 milliárdan túl sokan vagyunk már a Földön, amit nem lehet eltartani, ugyanakkor ha vegetáriánusok lennénk, akkor 20 milliárdot is el lehetne látni. Láthatjuk, hogy a véges földre nem lehet azt mondani, hogy a fejlődés végtelen. Távlati terv az, hogy a világ népességét visszacsökkentik egy-két milliárdra és rejtett módon próbálják elérni, hogy a népesség ne szaporodjon, hanem inkább fogyjon. Ennek a tervnek része a migrációs folyamat is. A bevándorlók maguk is ki vannak téve a fertőzéseknek, ami ellen nincs felkészülve az immunrendszerük, hiszen az a saját születési helyükhöz alakult ki, mint ahogy a mi immunrendszerünk sincs felkészülve az ő baktériumflórájuk és egyéb kórokozóik ellen. Amikor mi odamegyünk az országukba, védőoltásokat kapunk, de most ez nem történik meg.

Ha lemegyünk délebbre, ahol jobban süt ránk a nap, általában levetkőzünk, nincs annyi ruha rajtunk. Szervezetünk a napsugárzás hatására vitaminokat termel és a túlzott napsugár mennyiség ellen úgy védekezik, hogy lebarnul. Azok bőre, akik melegebb éghajlatról érkeznek hozzánk, nem fehéredik ki, és emiatt egy idő után náluk csontritkulás várható. A vörös csontvelő termeli a naponta megújuló és elhaló vérlemezkéket, így emiatt a vörös csontvelőnek a vérelem termelése is zavart szenved, ha nincs elég D3 vitamin. Svéd orvos barátaim elmondása szerint emiatt egy 30 éves bevándorló maximum 45 éves koráig él, az 50-55 évesek pedig 2-3 évnél nem élnek tovább.

Mi lesz a munkaerővel? Az egy dolog, hogy a betegipar erősen fellendül, de ki fogja eltartani az embereket?

Ebből lesznek véres összetűzések és háborúk. Putyin elnök megmondta, hogy az, hogy ezek az emberek idejönnek, ez már maga a háború.

Ha Ön lenne a Mindenható, mit tenne ennek a helyzetnek az orvoslására?

Tanítással lehet az embereket észhez téríteni. Ott helyben oldanám meg a problémáikat, nem az a megoldás, hogy elmenekülnek onnan. Ebben viszont lehet őket segíteni. Felvilágosítással, képzéssel el lehet érni, hogy elérjenek egy olyan szintre, hogy felismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket, ami az ő életüket, fejlődésüket, népüket veszélyezteti.

A tudást és annak fejlesztését látom lehetséges megoldásnak, mert a tudás hatalom, ahol a tudás véget ér, ott kezdődik a hit és ahol a hit is véget ér, ott kezdődik a szkeptikusság. Szükséges a tanítás, a felvilágosítás, egymásnak az elfogadása, mert a konfliktushelyzeteket szándékosan gerjesztik a háttérből a hatalmi pozíciók megszerzése miatt. A bevándorlók elveit, nézeteit, vallási irányzatát nem lehet ráerőltetni a környezetre.

Szerkesztette: Horányi Ágnes

happy wheels 2 demo

Hozzászólás