Azt jósolják az emberiség jövőjének, hogy a fizikai aktivitása teljes egészében lecsökken, otthon fekszik, vagy egy nagy intézet egyik ágyán, és a gondolataiban létrehozott avatárján keresztül éli a virtuális életét.

Mi van akkor, ha már most is a valósnak hitt életünk az avatárunk mindennapjainak történése?
A mai menekülők azért válnak szupertáncosokká a virtuális világban, mert az életben képtelenek bárkit is felkérni egy táncra.
A szuperhősök mindenkit levernek, legyőzik a legádázabb ellenséget, ugyanakkor félve mennek ki az utcára az életben.
A nagy kérdés az, hogy a megkapott sorsfeladatok – tudatra ébredés, hitrendszereink legyőzése, a szeretet kiteljesedésének megvalósítása saját életünkben – felcserélhetők-e a virtuális világban való létezésünkkel?
Már most ott tart a technika, hogy az avatárunk szagokat, illatokat, érintéseket érez, viszont azok az érzelmi modulusok, amitől az avatár működtetője fél, azok a virtuális álomvilágban általában nem jelennek meg, csak a vágyaink és sóvárgásaink kiterjedése valósul meg, aminek azonban semmi köze sincs az életnek mondott realitáshoz.

Dienes István és Jakab István beszélgetése.

Hozzászólás