Genomika, vagy „genyomika”? – Prof. Dr. Boros Lászlóval beszélgettünk

Milyen érzés volt ráébredni, mint bennfentes kutatónak, hogy az Ön által „genomikai baromságoknak” nevezett kutatásokért milliárdokat fizetnek a világ adófizetői?

Részemről ez egy nagyon hosszú történet abból a szempontból, hogy már 2005-ben publikáltam, vagy írtam a bírált nemzetközi szakirodalomban erről egy, vagy talán több cikket is, amely ki-, pontosabban rámutatott azokra a szakmai tudományos hiányosságokra, amit maga a genomika képviselt már akkor is, vagy akár a kezdetektől fogva.

A genomika valójában egy nagyon jelentős tudományos kutatási vonalnak indult, legalábbis, így próbálták ezt a befektetői és a kutatás-finanszírozási kormányzati felületek felé bemutatni. Az ismert humángenom projektek is ennek a részei. Szakmailag az egésznek soha nem volt semmi értelme abban az összefüggésben, ahogy mi erről beszélünk. Ezt közel tizenhárom-tizennégy éve leírtam az orvosi irodalomban, és bár annak idején nem sokan álltak mellém, mára ezt a kritikát egyre többen felvállalják velem együtt. Sajnos túl későn, hiszen már dollármilliárdokról, talán trilliárdokról is beszélünk, és ami számomra, mint orvos számára a legelfogadhatatlanabb az az, hogy ez mennyi ember életébe került!

Azok a népegészségügyi tendenciák, amiket manapság látunk, és most ne csak a rákbetegségről beszéljünk, hanem a különböző anyagcsere betegségekről is, mint amilyen az elhízás, a cukorbetegség, a degeneratív betegségek, ezek ma már majdnem hogy járványszerű, vagy jelentős népegészségügyi problémát okozó, nagyon sok forrást lekötő betegség területek, betegség folyamatok. Az elmúlt 20-25 évben a genomikai „baromkodásoknak”, egyértelműen ez volt a legfőbb csapásiránya, kutatási irányvonala, vagy a kutatási szemléletként finanszírozott kutatási területe.

Azt lehet mondani, hogy ez egy olyan általánosan elterjedt kutatási zsákutca, amit manapság már nagyon nehéz bármilyen szempontból javítani, vagy rendbe hozni. Itt valójában katasztrofális állapotokról van szó, már az egészségügyben, a kutatásban és kutatás-finanszírozásban, valamint a gyógyszeriparban is. Nagyon kevés gyógyhatás bizonyítható klinikailag. A gyógyszeripar nyilván megpróbálja az anyagi veszteségeit valamiféleképpen zsarolással, kormányzati, politikai, gazdasági, vagy megvesztegetési ügyekkel, mint például a Novartis ügy, ami egy rendkívül látványos végkifejlete volt tulajdonképpen annak a nemzetközi bűnszervezetnek, amit mi gyógyszeriparnak nevezünk. Valójában ez egy rendkívül rossz irányba befektető és nagyon rosszul működő szakmai szervezet, amely nyilván politikai pénzeken keresztül megpróbálja a saját körét tisztázni, nem sok sikerrel.

Sokat kritizálom az elmúlt évek látványos klinikai bukásait, amik most már jól láthatók. Tulajdonképpen csak azt a munkát folytatom, amit elkezdtem 15 évvel ezelőtt.

Ha ma megkérdezek egy onkológus orvost, még mindig azt mondja, hogy a sugárkezelés és kemoterápia az egyetlen megoldás a rákgyógyászatban. Mikor lehet a kezünkbe olyan hatékony eszközöket adni, amikor a betegeket nemcsak tünetileg kezeljük, hanem képesek leszünk a valódi gyógyításra?

Erre én kérdéssel válaszolok: – Miért az onkológust kérdezik? Miért onkológussal beszélnek? Ezeket a kérdéseket miért tesszük fel olyan szakembernek – nevezzük így őket -, akik nincsenek tisztában az alapokkal, amik a betegséget okozzák?

Valójában a rákbetegség, mint olyan, az egy sejtszintű anyagcsere betegség, aminek a gyógyítás szempontjából semmi köze nincs sem a genomikához, sem pedig azokhoz a terápiás eszközökhöz, amelyekhez az onkológusok nyúlnak. Én nem vagyok onkológus, nem is akarok az lenni és én valójában onkológusokkal nem beszélek. Pont azért nem, mert nekünk nincs miről beszélnünk. Az a fajta betegség mechanizmus, vagy megértés, epigenezis, ami valójában a betegség okát és kezelését lehetővé teszi, az sajnos nem kerül megbeszélésre egy magamfajta alternatív, vagy integratív gyógyász és egyetemi tanár, valamint egy onkológus között.

A rákbetegség ellenszere a deutérium csökkentett ketogén életmód, ami a természetes emberi életmód lenne. Ebből ki kell hagyni az élelmiszeripari szemetet, mint táplálékot. Természetes ketogén táplálkozás mellett nem valószínű, hogy bárki rákos lenne. Ha pedig valakinél már kialakult ez a betegség, akkor sajnos megfontolásképpen változtatni kell az életmódján, a táplálkozásán, a folyadékfogyasztásán is, és véleményem szerint el kell kerülni az onkológusokat is. Ez nem azt jelenti, hogy ez a hivatalos álláspont, és engem ilyen formán az nem is érdekel, mert engem a beteg érdekel, a betegen való segítés, más szemszögből, mint ahogy azt az elvárás szerint egy államilag finanszírozott egészségügyi ellátás végzi azért, hogy valamilyen formában visszafizesse a gyógyszeriparnak a kölcsönt, vagy azt a járulékot, amit befizetnek a kormányzatoknak különféle mechanizmusokon keresztül. Ugye gyógyszeriparról, gyógyászati iparról, betegségiparról van szó, ami véleményem szerint azt jelenti, hogy valójában az egészségügy és az orvosok anyagilag érdekeltek benne, hiszen ők az ellátások után kapnak pénzt, azután, amit ők szolgáltatásképpen nyújtanak a betegnek. Az összefüggéseket tekintve tehát itt nem az élet biokémiai háttérmechanizmusokról van szó, hanem inkább anyagi érdekeltségről, amikbe én nem tudok belefolyni, beleszólni.

Amit én valójában terápiásan javasolnék, az bárkinek, bármikor a rendelkezésére áll, erre semmit nem kell várni, és ez nem más, mint a természetes ketogén alapú, zsíros diéta, minimális folyadékfogyasztással. Nagyon fontos kulcs továbbá a természet jobb megismerésén keresztül a saját betegségünk pontosabb megértése.

Professzor úr véleménye szerint a deutérium csökkentett víz széles körű gyógyászati alkalmazása milyen eredményeket hozhat, és ez Ön szerint mikor terjedhet el a világban?

Úgy gondolom, hogy a deutérium anyagcserét oktatni kellene. A meglévő ismereteken, írásokon keresztül, hosszú tudománytörténeti, vagy történelmi távlatokat is áthidalva, már az iskolában, gyerekkortól kezdve kellene oktatni. Meg kellene tanítani a gyerekeknek, hogy hogyan néz ki pontosan az anyagcsere, hogy hogyan néz ki a víz a természetben, hogyan forog bennünk a víz, milyennek kell lennie a víznek a természetben, és annak, amit mi termelünk.

Alapfokon a biokémiát is nagyon korán el kellene kezdeni oktani a gyerekeknek ahhoz, hogy értsék, hogy hogyan működik a szervezetük, hogyan működnek a sejtjeik energiatermelés szempontjából. Ma már pontosan értjük, hogy ez a mechanizmus hogyan függ össze a környezetből bekerülő káros izotóppal, ami valójában a szervezetünket hajtó hidrogénnek, egy nehéz izotópja. Valójában ezt kell kerülni, és hogy ennek mi a módja, hogy milyen lehetőségek vannak erre, ezt kellene oktatni nagyon fiatalon.

Az Egyesült Államokban már oktatok általános iskolás, felső tagozatos gyerekeket. Nekem rendkívül jó tapasztalataim vannak a gyerekekkel. A gyerek őszinte kis elméje rendkívül nyitott azokra az alapvető ismeretekre, amiket könnyen meg lehet érteni és ők rendkívül befogadók ezekre az információkra. Ezeket a nagyon alapvető és sejtszinttű energiatermelő folyamatokat programszerűen el kellene kezdeni oktatni az iskolákban, a tananyag részévé kellene tenni. A biokémiának és a biológiának el kellene juttatni a köztudatba egy olyan rövid, tömören összefoglalható, érthető ismeretanyagát, ami az egészségünk kulcsa.

Szerkesztette: Horányi Ágnes

Genomika, vagy „genyomika”? – Prof. Dr. Boros Lászlóval beszélgettünk

3 Kérdés | 0 Comments

Hozzászólás