Hol vannak a legmélyebbre eltemetett titkaink?

Mik azok az életünk valóságát és helyzeteit teremtő tudatalatti traumák, élmények, megtapasztalások, amiket annyira mélyre temettünk, hogy még véletlenül se kelljen soha többé gondolni rá?

Meg van-e még bennünk mindaz, amit inkább örökre elfelejtettünk, hogy soha senki, még véletlenül se tudja meg? Hol vannak azok az emlékek, amiket hallgatólagosan sohasem hozunk szóba? Hol vannak azok a sérülések, amikről úgy véljük, hogy az idő már rég begyógyította?

A legfájóbb, a legmegrázóbb, a legérthetetlenebb, vagy a legfélelmetesebb élményeink természetes önvédelmi reakcióból gondosan el vannak zárva, sokszor önmagunk még elől is. Segítség nélkül nem jellemző, hogy fel tudjuk ezeket tárni, hiszen pont ezért rejtettük el, hogy soha, senki ne találja meg.

Amikor csak úgy minden ok nélkül vagyunk boldogtalanok, vagy szerencsétlenek, betegek, amikor semmi nem indokolja a lehangoltságunkat, ráadásul annyit dolgoztunk már magunkon, akkor annak mi lehet az oka?

Honnan tudjuk azt, hogy mi az, amivel még van dolgunk és mi az, ami tényleg megoldódott már bennünk?

Balogh Csilla és Horányi Ágnes beszélgetése.

Hozzászólás