Találkozás időutazókkal

Azon gondolkodtam, hogy igazából csak olyasmi dolgokat tudunk elképzelni, ami már be is következett, vagy be is következhet, mert különben nem is jelenhetett volna meg a gondolatainkban.

A gondolataink nem mások, mint a nagy közös információtárból lecsatornázott ismeretek. A nagy feladat az volna, hogy mi magunk kreáljunk újabb dolgokat ebbe a csodálatos könyvtárba.

Sajnálatos módon, úgy éljük le az életünket, hogy mások gondolataira hivatkozva logikus következtetéseket hozunk. Ugyanakkor nem használjuk ki azt az óriási lehetőséget, hogy az univerzum végtelen könyvtárába magunk is beírhassuk a saját gondolatainkat.
 
Mivel az időutazás nemcsak sience fiction, egyre többet beszélünk róla, egyre több információnk van a közös tudatban, ezért el tudom képzelni, hogy akár nap, mint nap elsétálhatunk időutazók mellett. Az az érdekes, hogy mióta odafigyelek erre, már két alkalommal is határozottan olyan érzésem támadt, hogy megfigyeltek az időutazók. Nagyon egyszerű, ezt az írásomat, a nagy közös mezőbe leírva akár idejöhetnek, hogy megnézzék, hogy ki az, aki észrevette őket.

Hogyan ismerheted fel az időutazókat?

A legérdekesebb az, hogy általában nagyon konszolidált öltözékben jelennek meg, nem akarnak kitűnni a jelenlegi kor divatjából. Ugyanaz a hajviselet, ruházat, csak éppen az arcuk érdekes, nem kommunikálnak, csak figyelnek. Olyan, mintha egy kis bábúból néznének ki. Mosolyognak, de valahogy olyan energiát árasztanak, hogy véletlenül se szólítsd meg őket. Ők csak a rendszer megfigyelői.

Az első alkalom kb. 20 évvel ezelőtt volt, amikor is két NN ügynök talált meg az erdőben. Ugye érdekes, hogy az erdei séta közben milyen módon sétálgatnak a biztosítási ügynökök. Mosolyogva elhaladtak mellettem, és csak egy pár perc múlva detonált bennem, hogy ezek az emberek valószínűleg nem ebből a tér-idő kontinuumból érkezhettek.

A másik eset pedig most volt, a Lincoln Road-on, ami Miami Váci utcája. Egy hölgy és egy férfi ünnepi ruhában álltak egy kapu előtt, a kor stimmelt, viszont ebben a szabadelvű világban szinte senki sem jár ezen az utcán, ebben a környezetben, öltönyben, nyakkendővel, és estélyi ruhában. Ők is csak figyeltek, mosolyogtak. Ahogy elmentem mellettük, megéreztem ezt a fajta hidat, ami nem ebből a korból való volt.

Az a kérésem felétek, hogy ha már éreztétek, hogy találkoztatok időutazókkal, akkor azt írjátok le nekem 2019. március 17-ig, és küldjétek meg a szerkesztoseg@vntv.hu e-mail címünkre! Arra már nem is merek gondolni, hogy van köztetek olyan, aki már maga is volt időutazó!

„Találkozásom időutazókkal” címmel várom a visszajelzéseket.

Jakab István

Találkozás időutazókkal

Üzenet | 0 Comments

Hozzászólás