Lehet, hogy megvilágosodtam? – VNTV Tudatosság és Szeretet Tábor 2019

VNTV Tudatosság és Szeretet Tábor 2019
Időpont: 2019. augusztus 21-29. (9 nap, 8 éjszaka)
Helyszín: Brac, Sutivan

Ugye neked már minden tanítás ismerős, úgy érzed, hogy mindent megéltél már, hogy elméletben már mindent tudsz, tudod, hogy hogyan működik a világ, hogy minden Egy, hogy minden a szeretet, hogy csend a legfontosabb, hogy semmi vagy és mégis minden, hogy fény vagy, Isten vagy, Önvaló és még sorolhatnánk.

Te már tudod, hogy tudatos vagy, érzed, hogy felébredtél, hogy meg vagy világosodva, hogy beteljesedtél, hogy kiteljesedtél, hogy megvalósítottad Önmagad. De mi van, ha mégsem? Vagy ha mégis, akkor most merre, hogyan tovább?

Misztérium-e a megvilágosodás, vagy ez is csak egy újabb illúzió, amit hiába kergetünk? Hogyan tudunk visszatérni az egyszerűséghez, a természeteshez, a legelemibbhez, a lényeghez, az alaphoz, elengedve még a magasztos megvilágosodásra vonatkozó elképzeléseinket is?

A táborban csodálatos és egészséges környezetben válaszokat kaphatunk azokra a minket szüntelenül nyugtalanságban tartó kérdésekre, amik amúgy sem hagynak nyaralni, kikapcsolódni, teljesen ellazulni és pihenni, sőt még akkor erősödnek csak fel igazán!

A táborban nemcsak a szellemi és lelki dolgokra figyelünk, hanem a testünkre is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen a tudatosodásnak, a felébredésnek, egyrészt testi tünetei is vannak, változások történnek a szervezetünkben, az energetikánkban, másrészt a jelenlegi egészségi állapotunk meg is akadályozhatja a szellemi emelkedésünket. Nem mindegy, hogy meg tudunk-e újulni, hogy újjá tudunk-e születni, vagy leépülünk és egyre rosszabb egészségi állapotba kerülünk. A táborban két fontos terület kap koncentrált szakértői figyelmet: az emésztésünk és a csontozatunk.

Az idei tábor résztvevői:

a felébredett személy,
a megvilágosodott elme,
az istenegó,
a felsőbbrendű tudatosság,
a velünk és bennünk élő baktériumok és egyéb élősködők, valamint
a csontjaink és
Én.

A tábor előadói: Jakab István, Dienes István, Dienes Erika, Hatvani Galina, Hefler István.
Egészséges életmód, étkezés: Dharmista Dasi
Gerinc- és pszichoterápiás lélekjóga: Horányi Ágnes

A VNTV – “Lehet, hogy megvilágosodtam?” Táborban megnézzük, ki, vagy mi vezetett el idáig, hogy mi az, ami valójában VAN, leleplezzük azt, ami még mindig hamis, és a megvilágosodás csábító illúziójában tart. Nincs több spirituális hókuszpókusz és csodaélmény, inkább még attól is megszabadulunk!

A csodálatos tengerparti környezet, a szikrázó napfény, a sós víz és levegő teljes külső tisztulást, a legnagyobb szertettel elkészített egészséges étkek, a jóga és a meditációk pedig a belső tisztaság állapotát teremtik meg a résztvevőkben. Az egész hetes program intenzív tisztulást, tudati emelkedést eredményez, a szeretet energiájának, állapotának tudatos megélése, megtapasztalása által.

Az előadások közül szabadon lehet válogatni de a tudatos légkör akkor is hozzásegít a megújulásodhoz, a testi-lelki-szellemi harmóniád megteremtéséhez, ha egyszerűen csak jelen vagy és pihensz.

Táborunk helyszíne Brac szigete, az Adriai tenger egyik legnagyobb, csodaszép természeti adottságokkal rendelkező gyöngyszeme. A tenger és napsütés szerelmesei, valamint az aktív pihenésre vágyók számára is tökéletes választás. A táborok tematikus programjai mellett, szabadidőnkben romantikus öblökben strandolhatunk, sétálhatunk a pálmafás utcákon, de kirándulásra, kerékpározásra is számos lehetőség nyílik.

Szállásunk a tündérien békés Sutivan falucskában található. Az elhelyezés 2, illetve 4 fős légkondicionált apartmanokban történik, 150 méterre a tengertől. Minden szoba tengerre néző terasszal, felszerelt konyhával, televízióval rendelkezik.

Az ár tartalmazza a vegetáriánus/vegán étkezést (büfé reggeli, háromfogásos ebéd, vacsora), amely bőséges ellátást, és különleges gasztronómiai élményeket nyújt.

Az utazás egyénileg történik, de amennyiben a táborozók igénylik, telekocsi, azaz a közös utazás megszervezésében segítünk, illetve az egyéb lehetőségekről is tájékoztatunk (vonat, stb.).

Jelentkezés: www.vegatabor.hu/tabor/vntv

Az előadókkal készített filmek megtekinthetők a VIVA NATURA TELEVÍZIÓ YouTube csatornáján.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Lehet, hogy megvilágosodtam? – VNTV Tudatosság és Szeretet Tábor 2019

Üzenet | 0 Comments

Hozzászólás