Aki a lényét külső világba teszi, az elmúlásba és a halál sötétségébe tette

A sötétség nem egyéb, mint „erőszakos tétlenség” – folytonos erőfeszítés arra, hogy az ember tevékenysége le nem bontható gátlások közepette holtan megmeredjen. A külső sötétség az emberi út végső helyzete. Amikor „az elsötétült érzelem az egyetlen valóságnak a külső világát tartja”, a külső sötétségben él. A történeti emberiség helyzete azért végzetes, mert ezt a külső sötétséget általánossá tette.

“Aki a lényét külső világba teszi, az elmúlásba és a halál sötétségébe tette.” – Hamvas Béla – Sientia sacra

Amikor elfogadjuk azt a tézist, hogy az egész világegyetem energiából és rezgésből áll, akkor ennek egyenes következménye az, hogy maga a Föld és annak lakói, mi emberek sem képezhetünk ez alól kivételt. Minden egyes létező a kozmosz részét képezi. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak felhasználjuk annak alkotó elemeit, hanem mi is egyben alkotói vagyunk az Univerzumnak. Alkotói minőségünkben egy biológiailag bekorlátozott működő testben vagyunk bezárva, melyet tudatosan tudunk adó-vevőként használni. A gondolat rezgésekkel tartunk kapcsolatot a belső és külső világunkkal.

Az Istenember születésekor közvetlenül állandó kapcsolatban állt a teremtő Istennel, gondolati úton folyamatos online kapcsolatot tartott fenn vele. Mivel az egész Univerzum anyag és rezgés és energia, ezért a megfelelő rezgésszinten élő lény képes ezeket a szinteket folyamatosan megváltoztatni a létezésében.

A ma ismert ember a belső érzékelését nagy részben feladva, csak a külvilágra koncentrálja minden energiáját és figyelmét. Ez a világ – már amit tapasztal belőle – anyag jellegű, ez miatt egy külső tudati létezése alakult ki.

A belső tudat szükséges ahhoz, hogy folyamatosan az Univerzummal kapcsolatban tudjuk maradni. Ennek elvesztése hozta létre a mai 3D-s lebutított embert.

A belső tudat akkor vesztette el kozmikus énjét, amikor megjelent az ember őrző-védő őrangyala, amit Egonak neveztünk el. Az Ego egyértelműen a külvilággal való kapcsolatot és harmóniát tartja fenn, és egyáltalán nem fontos a számára a belső testtudat érzékelése. Átadta az irányítást a külvilág vakságának. A kozmoszból folyamatosan érkeznek isteni hangok, szavak, utasítások, de mivel a szűrőn már nem jöhet át, csak az, amit a sivár létezésből tud felfogni, látszólag véglegesen elvesztettük a kapcsolatot a teremtő Istennel. Ezért ilyen tökéletlen és esendő a mai ember, pedig ha körülnézünk a természetben, látjuk, hogy a Teremtő mindig csodálatosat és tökéleteset teremtett, így fő műve, az ember sem lehet selejt.

Egyszerű az út, egyszerű a megoldás. Vissza kell engedni a fényt újra, hallgassunk a csöndben érkező jelekre. Ezt hívhatod isteni hangoknak, bárminek, aminek az a végső eredménye, hogy helyreáll a rend. Ezt csak a belső létezésünk, a belső csönd révén tudjuk elérni és újra értelmezni. Nem véletlen, hogy a változás nem nagyhangú prókátorok szavait követően jön létre, hanem a befelé fordulás, az elcsendesedés, a belső megtisztulás következtében.

A tudatos tudatot kell kívülről befelé fordítani és abban a pillanatban, ahogy megérzed a benned zajló folyamatokat, amelyeket egyébként szavakkal nagyon nehéz kifejezni, máris elindultál azon az úton, a csend birodalmán keresztül, hogy újból felvedd a kapcsolatot a teremtőddel.

Mi is ennek a célja? Amikor a teremtő saját maga képére megalkotta az embert, akkor a teremtés képességét is odaadta…

Jakab István

Aki a lényét külső világba teszi, az elmúlásba és a halál sötétségébe tette

Üzenet | 0 Comments

Hozzászólás