Hányan lakunk egy testben?

Hosszú idő óta gondolkozom azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy a megnyilvánulatlan tudatos teremtő, megnyilvánulását követően elfelejti identitását.

Amikor tudatunkra ébredünk, az érzékelt anyagi valóságot fogadjuk el létezésünk fundamentumának. A szellemet, a rendező elvet, létezésünk ős okát, forrását elfelejti a teremtmény.

A meg nem nyilvánult tudatos a létezési formák végtelen lehetőségét hordozza. Ebből szakítjuk ki, egy hanggal, egy gondolatrezgéssel a teremteni kívánt anyagi formát. (A DNS spirál is egy végtelennek tűnő antennarendszer, ami különféle egyedi rezgésképek létrehozására alkalmas. Az anyagok molekuláris térszerkezete ugyanúgy behatárolja azt az információ halmazt, amely megnyilvánul a keletkező anyagban. A vasnak, az aranynak, a réznek más-más a szerkezete, ezért más tulajdonságokkal rendelkezik.) Minden megnyilvánult a rá jellemző információs tartalmat hordozza, ez az alapja, hogy a látható anyagi világban megjelenhessen.

Egy csepp víz születik a végtelen óceánból. Azt is fogadjuk el, hogy ha ez a csepp víz nem érzi magában a tenger morajlását, az ősforráshoz való tartozását, akkor nem több, mint egy apró, párolgó felület. Az anyagi létezés lehetőségét kapott, tudattal rendelkező lény, ha nem fogja fel transzcendentális hovatartozását nem több, mint egy kis okoskodó gondolkodó, aki folyamatosan a környezetéből érkező visszajelzések, bizonygatások rabja.

Márpedig tudjuk, hogy a világ káprázata egyre csillogóbb és egyre vadabb önkifejezési formákat vesz fel, mintha attól rettegne, hogy egy nap a tudatára ébredő világ rájön, hogy nem több és nem kevesebb, mint az anyagba ragadt szellem. Hogyan térhetsz vissza az ősforráshoz úgy, hogy eközben megőrizd, tiszteld ezt a kis földi korpuszt, amibe érkeztél?

Amikor észreveszed az isteni tudatodat, akkor kapcsolatba kerülsz felsőbb éneddel, rájössz, hogy az életedet egy magasabb rendezőelv irányítja, és sokkal nagyobb távlatokat nyitsz magadnak a létezésben. A behatárolt valóságképed fátyla feloszlik, és meglátod fűben, fában, virágban, a kövekben, a csillagokban azt a Teremtő arcát, aminek egy kis része vagy te is. Az anyagba ragadva kialakul bennünk egyfajta önkép a világról, amely tökéletes önigazolásokra képes. Ugyanakkor a tudatosodás útján elkerülhetetlen, hogy a végtelen tudatos megnyilvánulatlan azon részét felfedezd önmagadban, amely létezésed forrása.

Ketten lakunk egy testben, a gondolat, a maga kis korlátaival, és a végtelen tudatos, a maga korlátlan mindenség tudatával.

A korlátolt elme legfőbb jellemzője a halálfélelem, hiszen úgy képzeli el önmagát, mint egy vizeskorsót, ami a hosszú úton egyszer csak eltörik és vége van a létezésnek. A megnyilvánulatlan tudatos ott szunnyad benned, és rád vár, és tökéletesen tudja, hogy nincs halál, csak megtérés a forráshoz.

Talán ebből a nézőpontból megérthetjük az élet célját. Ez a csodálatos anyagi világ valóban képes a szellemet és a lelket rabul ejteni, ugyanakkor a feladás, az elengedés, a megadás, a megtérés az igazi feladatunk a létezésben.

Nagyon sok lélek vár arra, hogy fizikai testet ölthessen, mert az anyagban csodálatos megtapasztalásokat lehet tenni. Lehet békében élni az anyag szerelmesének a felettes énünkkel úgy, hogy amikor újból megszűnik a forma, a tiszta tudat tapasztalásokkal bővüljön és fejlődjön a következő létezés-tágulási szakaszában.

Jakab István

Hányan lakunk egy testben?

Üzenet | 0 Comments

Hozzászólás