Mindenkinek színt kell vallania, legalább önmaga előtt!

A maszk félig eltakarja az arcunkat. Eddig hatalmas zajt csaptunk, most egy kicsit többet hallgatunk. A levegő is fogytán volt már, beszűkült az életterünkben egymást tapostuk, és most a levegőből is kevesebbet tudunk venni, hogy jusson mindenkinek. A szemünk és a fülünk szabadon van még, de vajon van-e szemünk a látásra és fülünk a hallásra? Mi az, amit meg kell látnunk és meg kell hallanunk most? Amikor majd egészen a fejünkre húzzák a lepelt, akkor már késő lesz…

A világ nem barátságos hely többé, és ez a világ mi magunk vagyunk. A világm megmutatja, hogy mi van bennünk. Kivetíti, megeleveníti nekünk, hogy lássuk, milyenek vagyunk. Elénk tárja mindazt, amit művelünk önmagunkkal és egymással. A világot, mint a tükörképünket hiába nem akarjuk látni, hiába köpködjük, dobáljuk be még több sárral, attól csak még maszatosabb lesz a kép. A tükörképet cukormázzal se kenegethetjük be többé, mert az igazság úgy ráz most le magáról mindent, ami hamis, mint ahogy kutya a bolhát…

Jakab István és Horányi Ágnes beszélgetése.

Hozzászólás