Maradsz a kereszteden megfeszítve, vagy feltámadsz?

Ha azt hiszed, hogy üldöz a sors, és valami rajtad kívül álló erő, bárki, vagy bármi boldogtalanná, lehetetlenné akarja tenni az életedet, akkor előbb, vagy utóbb úgy is lesz. Mire figyeljünk, hogy ne teremtsünk magunknak szenvedést?

Ha arra gondolunk, hogy mindenki bánt minket, hogy mindenki meg akar ölni bennünket, hogy folyamatosan és szándékosan mérgeznek minket, hogy ki akarnak minket pusztítani, hogy megfigyelnek minket, hogy elveszik minden szabadságunkat és megfosztanak az alapvető emberi jogainktól, hogy a félelemenergiánkból táplálkoznak idegen civilizációk lényei, hogy van egy csúnya, gonosz háttérhatalom, ami totális rabszolgasorba akarja dönteni az egész emberiséget, hogy mindenki ellenség, akkor mi vagyunk azok, akik ezekkel a gondolatokkal és feltételezésekkel megteremtjük, és mindez tényleg a valóságunkká válik. Aztán rámondjuk, hogy tudtuk ezt, hogy megmondtuk ezt. Csak azt nem mondjuk ki és valljuk be, hogy mi magunk teremtettük ezt….

Ha nem a szenvedésre vágyunk, akkor abba kell hagyni, hogy ilyen dolgokra gondolunk! Oda kell magunkra figyelni, és ha ilyesmin jár az eszünk, azt le kell állítanunk! Nekünk kell elkezdeni és magunkban elindítani a változást! Ne becsüljük alá többé a szeretet átalakító, transzcendáló, és ami a legfontosabb, a teremtő erejét, mert az váltja valóra a gondolatainkat! A már megszokásunkká vált üldözési mániából, paranoiás gondolkodásmódból, egyetlen döntéssel át lehet lépni a szeretetbe! Ezt meglépni mindenkinek lehetőségében áll, és ez mindenkinek a saját felelőssége.

Jakab István és Horányi Ágnes beszélgetése.

Hozzászólás