Fábricz Balázs Viola: Madarakat etető mama

Ajánlom kisebb, gyönyörűséges, okos, intelligens unokáimnak, Jankának és Ágicának.

Fagyos téli reggel volt. Megérkeztek a mama unokái édesanyjukkal. Mama vigyázott rájuk, míg szüleik dolgoztak. Tata korán begyújtott a csempekályhába, hogy mire jönnek, már meleg legyen. Mama asztalt terített és reggelit tett az asztalra.

  • Mit kívántok lányok? – mindig megkérdezte és ha lehetett a kedvenc reggelijüket kapták.

Evés előtt imádkoztak:
,,Köszönjük, hogy kirendelted mára is
Köszönjük, hogy kirendeled máskor is
Köszönjük, hogy kirendeled másnak is”
Ámen.

  • Miért mondjuk, hogy másnak is?
  • Azért, mert míg nekünk mindig van mit együnk, addig sok gyereknek, állatnak nincs mit egyenek; éheznek. Ha mi imába foglaljuk, hogy a Jóisten rendeljen mindenkinek, akkor meghallgatja imánkat. De ha nekünk túl sok ennivalónk van, adjuk az éhezőknek, meg kell osszuk velük a mi eledelünket.

A két kislány figyelmesen hallgatta mama magyarázatát, mikor megkoppant az ablak. Egy éhes madárka szállt az ablak párkányára. Mama akkor jött rá, hogy elfelejtett enni adni az éhes madaraknak. Gyorsan elővette a napraforgómagot és kiszórta az ablak párkányára.

A két kislány megreggelizett és odaosontak a függöny mögé, óvatosan, nehogy elijesszék a madárkákat és nézték, ahogy a madarak lakmároztak. Mama is odaállt és együtt figyelték a madarakat.

  • Ez a zöld hasú, fekete galléros kismadár a cinege, a nagy szürke madár a gerle, az a sok kis barna a veréb, amit mindenki ismer.

Egyszer csak megjelent két szürkés-kékes szárnyú félénk, nagyobb madár.

  • Ni mama, milyen szép madarak!
  • Ezek Mátyás madarak, nagyon éhesek lehetnek, hogy így bebátorkodtak a városba.

Ha elfogyott a napraforgómag, a két kislány vette a kis vedret és újra tettek az ablakpárkányra, de ők is faltak és jóízűen rágcsálták a finom olajos magvakat.
Mikor nagyon, nagyon hideg lett mama zsiradékot olvasztott, amibe nem tett sót, csak egyszerűen belekavarta a magokat, kis formákba, vagy hálókba tette, megfagyasztotta és kiakasztotta az ablak kilincsére. Kis idő múlva sok kis cinege jóízűen csipegette a kis csőrükkel.

  • Mama, mi most jót cselekszünk? – kérdezte a nagyobbik kislány, kinek szemüvege volt; egyik szeme mindig le volt ragasztva, hogy a másik erősödjön. Kancsalsága miatt szemműtétre várt.
  • Bizony, hogy jót cselekszünk, s ahogy a mesében mondják: “Jó tett helyébe, jót várj”, nektek is valami jóval fogja a Jóisten meghálálni a jótéteményeteket, mert az ő teremtményeit etettétek télvíz idején.

Így teltek a napok, évek. Egy hideg téli reggelen a madárkáknak nem volt ennivaló az ablakban. Jöttek ők mindennap, és hiába várták a magvakat, zsiradékot, éhesen távoztak.

  • Vajon, miért nem ad a mama ennünk? Kérdezte az egyik madárka.
  • Biztos beteg, vagy elutazott. – Csipegte a másik
  • De hol vannak a mama unokái? Ők is tudják, hogy éhesek vagyunk.

Egyszer csak nyílt az ajtó, kilépett egy szép, nagy kislány és testvére a sötét barna hajú, mély barna szemével, aki hozta a kis vederbe a magokat. A nagy kislánynak nem volt már szemüvege, szép kék szemei jóságtól ragyogtak, míg békésen, mosolyogva hintette a magokat a madárkáknak. Egész nap figyelték a madarakat. Ebédkor leültek, imádkoztak, “köszönjük, hogy. “és jó étvággyal fogyasztották a spagettit. A spagettihegy teteje be volt havazva, szép fehér reszelt sajttal, ahogy mama szokta. A sütőből finom, sült édes krumpli illat terjengett.

Vajon ki készítette el a két kislány kedvenc ebédjét? Kitaláljátok?

Fábricz Balázs Viola
Székelyudvarhely
2019. október 17.

Fábricz Balázs Viola: Madarakat etető mama

Mesélem a mesém, Mesélem a mesém 2021 | 0 Comments

Hozzászólás