Nemec Mariann: Sárkány és Főnix

A létezésünk lényege a nagy társasjáték megnyerése, amit kizárólag egyféleképpen nyerhetünk meg, mindenki együtt. Meséimből fogok beküldeni néhányat a pályázatra. Sárkány és Főnix: Tükörlelkek (igaz történet alapján) és 2 éve Atlantisz meséit kapom ajándékba fentről a tudathálóból, amiből szintén meg szeretnék veletek osztani egy részt.

Az úgy kezdődött, hogy egy napon találkoztam “magammal” egy cseresznyefa alatt… innentől kezdve születnek a mesék…

A Cseresznyefa (Sakura)

Az örök körforgás fája alatt,
ahol teremtő minden gondolat,
itt misztikus lények mesélnek,
tiszta világokról regélnek…
De e világban éldegélnek…
Azon a helyen született valami,
mások számára, és nem hétköznapi.
Létrejött ott egy energiamező,
amiben kódolt a múlt, jelen, jövő.
Fentről hozott Isteni fényben,
alázattal és hittel az emberiségben.
Láttatjuk az emberekben a jót, hogy
lássák magukban a nyilvánvalót.
Fényes fáklyaként e síkon lent,
a szellemiség tüzét gyújtjuk: bent.
Mindenhol lobbanó felismerés,
több vagy mint test, mert az már kevés.
Nyiss hát világokat az itteni felett
hallasd a hangod, másképp is lehet.
Minden szempárban ragyogtasd magad,
és ők is ragyognak majd, a te fényed alatt.
A tűz Istennőjétől ajándék:
Kezdődjön hát a valódi játék.

Fogadjátok szeretettel, amilyen szeretettel én adom, és ahogyan én kaptam:

Nemec Mariann: Sárkány és Főnix: Tükörlelkek c. könyvéből.

XXII. A Sárkány és a Főnix – A Mágus Világa és a Világ mágusa
Az örökkévalóságban a cseresznyefa fényessége beterítette a körülötte lévő világot. Megbékélt sárkányok ittak egymás mellett a patakból. Az éjszakákban szerelem volt. Az emberi szívekben pedig melegség. Az áramlat amely a cseresznyefa alatt született, ráült az emberi világ hullámaira, beterítve a szíveket fénnyel és szeretettel. Minden azért született, hogy megértse a teljességet, önmagát és az ebben rejlő szépséget. Minden ezért a szeretetért létezik, és minden ebből fakad.
Ez a teremtés áramlása, mint létezésünk lényege.

  • Jó reggelt Mágus! – mondta a Világ.
  • Jó reggelt Világ! – mondta a Mágus.
  • Gyönyörű napunk van! – mondta a Világ.
  • Gyönyörű napunk van. -mondta a Mágus.
  • Bennem vagy, és érezlek. – mondta a Világ. – Tudom és ismerem a teremtésedet. Ma úgy ébredtem, hogy tudom mi vagyok. Köszönöm neked Mágus.
  • Ma én is úgy ébredtem, hogy tudom, ki vagyok. – mondta a Mágus.
  • Annyi mindent kaptam tőled, és szeretném megköszönni. – mondta a Világ.
  • Én pedig tőled kaptam annyi mindent, és nem tudom, hogyan köszönjem meg. – mondta a Mágus.
  • Érzem az alázatot, ami a hatalommal jár. – mondta a Világ.
  • Érzem a hatalmat, ami az alázattal jár. – mondta a Mágus.
  • Tudok lenni, csak úgy. Nyilvánvalóan. – mondta a Világ.
  • Tudom látni a nyilvánvalót. – mondta a Mágus.
  • Elengedtem a félelmeket. – mondta a Világ.
  • Elengedtem az elvárásokat. – mondta a Mágus.
  • Amiben nincs hit, az földhöz ragad. – mondta a Világ.
  • Akiben nincs hit, nem éli meg a csodákat. – mondta a Mágus.
    A Mágus csodálattal nézett a Világra, és a Világ szelíden nézett a Mágusra. Csodálták egymás teremtését, csodálták a létezésüket, saját magukét és a másikét is. Nem volt benne semmi elvárás, csak a végtelen szeretet és elfogadás.
    Így lett, hogy a Mágus világa beleolvadt az egységbe. Így lett, hogy a Világnak minden rezdülése mágikussá vált. Így indult útjára az a teremtő energia, ami mindent megváltoztatott, az Isteni akarat felül írta a fizikai univerzum törvényeit. Megszületett valami, ami még sosem volt. A feltétel nélküli elfogadás és szeretet.
    A Sárkány és a Főnix mindig ott ülnek a fa alatt.
    A Sárkány könnyet ad, a Főnix egy tollat. Sárkánykönnyel és Főnix
    tollal írnak egy történetet. A Világ és a Mágus történetét.

Atlantisz meséi: Az új világ készülő könyvből az első rész

I. Atlantisz meséi – Az új korszak: a Főpap és a Főpapnő

Egy védett helyen, egy cseresznyefa univerzumban a Sárkány és a Főnix meséi folytatódnak.
A mesék születnek, innentől kezdve mindörökké. Mert eljött az idő, hogy a az egyensúly helyre álljon az univerzumban. A Sárkány és a Főnix az új világtudat hullámhosszán közvetíti a mi világunkba a meséket, hogy megnyissa a tudást, és a képességeket. A hívás elindult, és addig tart, amíg el nem jut mindenkihez, hogy ébredjenek a beavatottak. Akik még nincsenek beavatva, azok pedig megkapják az ébresztő felhívást és a beavatást…

„Valahol, messze messze, a távoli múltban és a mostani jelenben, egy ősi tudás fészkében, ahol két kézoszlop tartotta a fényt a hatalmas univerzumban minden lény feje fölött, egy Főpapnő leírta a meséket. Az utókor számára csomagolta, mert Marsi erők fenyegetése kikezdte az egyensúlyt, és szükség volt arra, hogy később aktiválódhassanak az ottani energiák és a tudás, mikor annak eljön az ideje.
Atlantisz nem ebben a dimenzióban létezik. És soha nem is itt létezett. A háromdimenziós világnak fogalma sem volt róla, hogy felettük, és bennük belesimul egy másik, magasabb rezgésszámon létező univerzum, mágikus lényekkel, és végtelen tudással. Az utolsó napon mindenki összegyűlt, hogy meghallgassa a jövőbeni tervet. A Főpap és a Főpapnő könnyekkel a szemében állt a többiek előtt, ezen a napon az angyalok serege is látható formában állt körbe a tömeget. Lehajtott fejjel kértek áldást a jövőre. Minden ott lévő szívében szomorúság született egy időre, amíg az újraegyesülés meg nem történik majd egyszer minden szinten. Ez az utolsó együtt töltött nap volt. Egymás kezét fogták, és peregtek a könnyek, amik átmossák majd a jövőbeli életeket, amik ezután következnek. A védelem formája az volt, hogy megtartják a tudást, de mindenki elfelejti majd, és csak a megfelelő és biztonságos időben aktiválódik. Itt minden egyensúlyban volt és egységben, a mindenható végtelenségének az égisze alatt.”

Drága Barátaim! Hát eljött az idő. -mondta a Főpap. Most a látszólagos egyensúly egy kis időre felborul, a sötét és a fény, a szeretet és a gyűlölet, és minden egyensúlyban lévő ellentét egymással fog harcolni. -mondta a Főpapnő.

A mi világunkban kiegészítették egymást, és nem létezett az egyik a másik nélkül. A mostani korszakban ezek harcolni fognak majd, és nekünk lesz a feladatunk, hogy ezt később rendbe hozzuk. – mondta a Főpap.
Tudom, hogy most fájdalommal és veszteséggel lesz tele a lelketek, de mindig jusson eszetekbe, ez csak átmeneti állapot. – monda a Főpapnő.
Eddig kiegészítették egymást az ellentétek, most egymásnak fordulnak, és hatalmi harcok veszik a kezdetüket. -mondta a Főpap.
Évezredeken keresztül fog folytatódni ez a korszak, és mi bele fogunk simulni ebbe, őrizve magunkban a technológiákat, és a tudást életről életre, míg el nem jön a mi időnk. -mondta a Főpapnő.
Sokan fogjátok érezni a magányosságot, az egyedüllétet, az elszigeteltséget. De a felejtésre szükség van egy időre, hogy ne kerüljön rossz kezekbe, amit mi itt tudunk, amit felépítettünk. – mondta a Főpapnő.
A világunkat most elrejtjük a szemek és a romboló erők elöl. – mondta a Főpap.
Áldás kísérjen utatokon titeket, és mindig hallgassatok majd a belső hangra, ami vissza fog majd vezetni mindenkit ebbe az univerzumba. -mondta a Főpapnő.
Legyen az újjászületésetek, bárhol is történjen boldog, és vigyétek tovább a hírt, minden életetekben, a szeretet és a nagyság, a harmónia létezik. Soha ne adja fel senki az álmait. -mondta a Főpap.
Hiszen ezért létezik minden élő, hogy megtanulja és megtalálja a felemelkedés útját. -mondta a Főpapnő.
A halk morajlás erősödött, és hatalmas hullámok vették körbe a szigetet. Egy nap és egy éjjel tartott a víz hatalmas áradata, míg végül elcsendesült. Az egykori létezésnek még nyomát sem hagyta maga után. Atlantiszt elnyelte a fizikai univerzum, és úgy temette el, hogy nyomokban sem található emberi szem számára. A tudatok szétszóródtak minden síkra, és elkezdték beteljesíteni a rájuk rótt feladatot a végtelen időben.
A Sárkány és a Főnix mindig ott ülnek a fa alatt. A Sárkány könnyet ad, a Főnix egy tollat. Sárkánykönnyel és Főnix tollal írnak egy történetet. Az új világ történetét.

I. A Sárkány és a Főnix -Igaz történet

A világ közepén állt egy cseresznyefa, ami mindig virágzott. Akik látogatták, csak csodálták, mert az a hely volt, hová ritkán mennek a lelkek, de mindig vágynak rá. Mellette folyik egy patak, aminek hűs vízéből sárkányok ittak, ha a harcok közepette megszomjaztak. Itt találkozott először a két lény. Szemlélték egymást, körbejárták, megszagolták a másikat. Nem szóltak, nézegették, ki lehet a másik. Így teltek a napok, ugyanabban az időben mind a kettő elment a cseresznyefához, és hangtalan üldögéltek, majd ment mindenki a maga útjára.

Egyszer történt, hogy egy Férfi egy hegyikristályt adott egy Nőnek a fa alatt. Azon a napon, a Sárkány ránézett a Főnixre, és kicsordult egy könnye. A Főnix pedig legszebb tollát szedte ki csőrével, és letette a könnycsepp mellé. A toll hegye megmártózott a könnycseppben, és végtelen mesét kezdet el írni, egy történetet a semmiről és a mindenről. A felbonthatatlan Isteni szövetségről, és arról, hogy milyen amikor fel akarják bontani.

Kezdetben hol volt, hol nem, talán mese volt, talán nem, de kitalált az biztos, mint minden. Történhetett egy álomban, de történhetett egy másik dimenzióban is, mindegy az is idő, mert az úgysem számít. A Mágus és a Világ találkozott.

  • Miért vagy itt? – kérdezte a Mágus.
  • Miattad. – válaszolta a Világ.
  • Mit szeretnél tőlem? – kérdezte a Mágus.
  • Semmit. – válaszolta a Világ.
  • A semmi, az jó, az a célom. – mondta a Mágus.
  • A semmi az jó, igen. – válaszolta a Világ.
  • Gondolkodtál azon, hogy miért létezel? – kérdezte a Mágus.
  • Nem, nem gondolkodtam rajta. – válaszolta a Világ.
  • Nos, miattam. -mondta a Mágus. – én teremtelek minden egyes pillanatban.
  • Óhh, igen? Nagyon köszönöm akkor neked! -mondta a Világ. – És azt te tudod, hogy te miért létezel?
  • Hát, hogy teremtselek. – mondta a Mágus.
  • Majdnem, te teremtesz engem, és én formállak téged. Így maradsz fent, amíg én vagyok, te is vagy. – mondta a Világ.
  • Nem szeretnék veled vitatkozni, igazán nem, de te sehol nem lennél, ha én most abbahagynám a teremtésedet – mondta a Mágus.
  • De nem hagyod abba. – a Világ.
  • Én hatalmas vagyok, világok teremtője, rettegett varázsló… Már miért ne hagynám abba? – kérdezte a Mágus.
  • Mert magányos lennél nélkülem. – mondta a Világ.
    A Mágus feldühödött a Világra, és abbahagyta a teremtését. A Világ eltűnt.
  • Na ugye, mondtam – kacagott a Mágus. Majd körülnézett. De nem látott maga körül semmit. El akart indulni, de nem volt út. Körbe akart nézni, de nem volt körbe. Varázsolni akart, de nem volt hova.
  • Gyere vissza, értelek, gyere vissza Világ! Nem tudok játszani nélküled. – könyörgött a Mágus.
  • Itt vagyok. -mosolygott a Világ, és ugyanúgy ragyogott, mint előtte, talán még fényesebben.
    A Mágus megölelte a Világot, és befogadta, elfogadta olyannak, amilyen.
    A Sárkány és a Főnix mindig ott ülnek a fa alatt.
    A Sárkány könnyet ad, a Főnix egy tollat.
    Sárkánykönnyel és Főnix tollal írnak egy történetet. A Világ és a Mágus történetét.

II. A Sárkány és a Főnix – Az univerzum zenéje

A Cseresznyefa halkan dúdolta az univerzum zenéjét, miközben a Sárkány és a Főnix mesélte a végtelen mesét.
Kezdetben létezett egy gondolat. Az első pont, kiterjedés nélkül. A gondolt kiterjedéseket teremtett, és teremtett. A térben az egyik egész ketté vált, de előtte szövetséget kötöttek. Teremtenek ők is, és megtanulják egymás tapasztalatát. Akkor találkozhatnak újra, ha mind a kettő két egész lesz. Ahogy a teremtés elkezdte megalkotni a végtelent, egy rendszerezett káosz keletkezett. Így megszületett a távolság illúziója, majd a tér, az energia, és anyag is létrejött. Életre kelt az idő fogalma. Ez megalkotta a fikai univerzumot. Számtalan nézőpont jött létre, végtelen lehetőséggel.
Egy napon megkérdezte a Világ a Mágust:

  • Mit szeretsz bennem?
  • Sok mindent. – válaszolta a Mágus.
  • Jó, de mégis mit szeretsz bennem? Az életet, amit adok? A hűs vizet? A nyár meleget? A csillagokat?
  • Ezeket mind szeretem benned. – mondta a Mágus.
  • Tehát valamiket szeretsz bennem. Igaz? – kérdezte a Világ.
  • Igen. -mondta a Mágus.
  • Mégis, mit szeretsz bennem? – kérdezte még egyszer a Világ.
  • A vizet, napot, a csillagokat, a holdat, a szelet, a teret, és még sorolhatnám. – mondta Mágus.
  • Látod minden részletemet? – kérdezte a Világ.
  • Igen, Mágus vagyok, minden részletet jól látok benned. – mondta a Mágus.
  • Szóval részleteimet szereted – mondta a Világ.
  • Amiből állsz, azt szeretem. – mondta Mágus.
  • De ezek mind csak illúziók. – monda a Világ.
  • Tisztába vagyok vele. – mondta a Mágus.
    -Te vagy a forrásom. – mondta a Világ.
    -Igaz, én vagyok forrásod. – válaszolta a Mágus.
    -Akkor én Neked a Tükröd vagyok? – kérdezte a világ.
    -Igen. – mondta a Mágus
    -Mit szeretsz bennem, Mágus? – kérdezte még egyszer a világ.

A Mágus elgondolkodva nézett maga elé, “akkor Ő maga, aki a forrás, mégis mit szeret a tükörben?”
A Sárkány és a Főnix mindig ott ülnek a fa alatt.
A Sárkány könnyet ad, a Főnix egy tollat.
Sárkánykönnyel és Főnix tollal írnak egy történetet. A Világ és a Mágus történetét.

Nemec Mariann: Sárkány és Főnix

Mesélem a mesém, Mesélem a mesém 2021 | 0 Comments

Hozzászólás